Általános jelentkezési feltételek:

-         rendelkezzen román állampolgársággal és romániai lakhellyel

-         beszéljen és írjon románul

-         minimum 18 betöltött év

-         rendelkezzen megfelelő egészségi állapottal az állás elfoglalását illetően, amelyet a családorvos által vagy más egészségügyi intézmény által kibocsátott orvosi bizonyítvány igazoljon

-         meg kell feleljen a követelt tanulmányi feltételeknek, esetenként az igényelt régiségnek, illetve a versenyvizsgán meghirdetett állás megkövetelte sajátos feltételeknek

-         nem volt elítélve az emberiség, az állam, valamely hatóság elleni bűncselekmény miatt, szakmabeli kihágások, korrupció miatt, amelyek végett nem felelne meg a meghirdetett állás gyakorlására, kivételt képez az az eset, ha a az illető személy rehabilitáción esett át.

 

Sajátos jelentkezési feltételek:

-         Hosszútávú felsőfokú általános orvosi végzettség, lícenszdiplomával

-         főorvos

-         szabad gyakorlási bizonyítvány

-         5 év régiség a szakmában

 

A versenyvizsgára Marosvásárhely Municípium Győzelem tér, 3. szám alatti székhelyén kerül sor az alábbi naptár szerint:

 

2015. január 28 – 12 óra – az iratcsomók benyújtásának határideje

2015. február 5 – 10 óra – írásbeli

Az interjú napját és időpontját később közlik.

A versenyvizsgához szükséges iratokat és a bibliográfiát az intézmény www.tirgumurers.ro honlapján tekinthetik meg

     Bővebb felvilágosítás Marosvásárhely Municípium Győzelem tér, 3. szám alatti székhelyén, 87-es szoba, telefon 0265-268330, 110-es mellékállomás.

 

    A versenyvizsgára vonatkozó iratcsomókat Marosvásárhely Municípium Győzelem tér, 3. szám alatti székhelyén, a 87-es szobában nyújthatják be, és az alábbi iratokat kell tartalmazza:

-         beiratkozási kérés a versenyvizsgára

-         személyi igazolvány másolata

-         a tanulmányi végzettséget igazoló iratok másolata, illetve más szakosodást igazoló iratok másolata

-         munkakönyv másolata, illetve a szakmai végzettséget igazoló bizonylat

-         erkölcsi bizonyítvány, vagy saját felelősségre tett nyilatkozat, amely igazolja , hogy nem bűntetett előéletű

-         a családorvos által, a versenyvizsga előtt legtöbb 6 hónappal kibocsátott, megfelelő egészségi állpotát igazoló orvosi bizonylat

-         curriculum vitae

-         esetenként a katonakönyv másolata

-         a Romániai Orvosi Kamara által kibocsátott igazolás, hogy nem volt büntetve, a sajátos legiszlációnak megfelően

-         az orvosi műkődési engedély másolata

-         malpraxis biztosítási kötvény másolata.

 

A könyvészetet az intézmény www.tirgumures.ro honlapján tekinthetik meg. Bővebb felvilágosítás Marosvásárhely Municípium, Győzelem tér, 3. szám alatti székhelyén, a Kommunikációs, Nemzetközi Támogatású Projektek és Emberi Erőforrások Igazgatóságon, 87-es szoba, telefon 0265-268330, 110-es mellékállomás.

 

 

Könyvészet az Iskolaigazgatóság keretén belüli Iskolai Rendelőknél megüresedett orvosi állás elfoglalására:

1.Románia Alkotmánya, a 2003/767-es számú Hivatalos Közlönyben leközölve

2.A 2007/123-as számú Hivatalos Közlönyben újraközölt, helyi közigazgatásra vonatkozó 2001/215-ös számú Törvény

3.A 2004/1105-ös számú Hivatalos Közlönyben közölt 2004/447-es számú Törvény - A hatóságok és közintézmények szerződéses személyzetének viselkedési törvénykönyve

4.A 2001/663-as számú Hivatalos Közlönyben közölt, a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférésre vonatkozó 2001/544-es számú Törvény

5.Medicina interna, vol. 1,2,3 – sub redactia L. Gherasim, Editura Medicala, 1996, 1998

6.Gastroenterologie, vol 1, 2 – sub redactia O. Pascu – Editura Tehnica, 1996

7.Patologie chirurgicala pentru admiterea in rezidentiat – sub redactia N. Angelescu – Editura Celsius, 1997

8.Compendiu de reumatologie – E. Popescu si Ruxandra Ionescu – Editura Tehnica – ed III – reprintul cu adaugiri din 1999

9.Neurologie – C. Popa – Editura National, 1997

10.Hematologie – Delia Mut Popescu – Editura Medicala, 1998

11.Boli infectioase – Mircea Chiotan – Editura National, 1998

12.Obstetrica – V. Ancar – Editura National, 1998

13.Nefrologie clinica pentru examenul de rezidentiat – Al. Ciocalteu – Editura Infomedica, 2000

14.Bazele farmacologice ale practicii medicale – V. Stroescu – Editura Medicala, 1998

15.Colegiul Medicilor din Romania – Ghiduri de practica medicala, vol I, 2000 si vol II, 2001

16.Dermatologie – A. Dimitrescu – Editura National, 1997

Dr. Dorin Florea

polgármester

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com