A Kultúrpalotában július 16-án, csütörtökön tartott ünnepélyes találkozó keretében Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, Ciprian Dobre, a Maros Megyei Tanács elnöke társaságában bejelentette, hogy Marosvásárhely megyei jogú város belép abba a versenybe, amelynek célja a 2021-es évben az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése. „Marosvásárhely megérdemli ezt a címet, s örvendek, hogy a Marosvásárhelyi Tanács 2014-es kezdeményezése nem maradt szándékszinten, hanem a megyei tanács megtisztelő támogatását is élvezhetjük ennek kivitelezésében. Hosszú távú meglátásunk, hogy bevonjuk a városon kívüli övezetet, s az infrastruktúra fejlesztésével megteremtsük idegenforgalmi tevékenységét és megközelíthetőségét. Megtisztelő számomra Segesvár és Szováta városok támogatása, akik a projektben lehetőséget látnak arra, hogy a megyeközponttal szoros együttműködésben turisztikai és kulturális útvonalakat dolgozzanak ki”, nyilatkozta Dorin Florea polgármester. A város előnyeit a megyei tanács elnöke is aláhúzta: „Úgy gondolom, hogy Marosvásárhely és a többi közigazgatási-területi egység vagyona, gondolok itt a multikulturalitásra – románok, magyarok, szászok, cigányok –, lesz az a tényező, amely elhatárol bennünket a címért kiírt megmérettetésbe iratkozott másik 13 jelölttől.” Dorin Florea polgármester bejelentette azon szándékát, hogy leteszi az Erdélyi kulturális falu alapjait: „Azzal a céllal, hogy értékesítsük mindazt, amit Maros megye a történelem során felépített, a Maros Megyei Tanáccsal együttműködve kezdeményezzük egy elhagyott falu újjáépítését. Vajdakuta falu újjáépítéséről van szó – létrehozva az autentikus erdélyi kulturális falut –, amely révén előtérbe helyezzük az övezetünket meghatározó kulturális elemeket. Itt 50 lakást újítunk fel, amelyeket majd a művészek rendelkezésére bocsátunk, egy olyan övezetet tervezünk létehozni, ahol találkozókat, kiállításokat, nemzetközi táborokat lehet szervezni. Olyan helyet szeretnénk, ahol a kultúra átlépi az etnikai sorompót.”

     A Marosvásárhelyi Tanács a tavaly egyöntetűen elfogadta a Marosvásárhely Európa Kulturális Fővárosa Egyesület létrehozásához szükséges törvényes lépések megtételére vonatkozó határozattervezetet, amely majd előkészíti a várost az Európa Kulturális Fővárosa a 2021-es évben címre való pályázásra.

 

A polgármesteri hivatal sajtóirodája

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com