Ma reggel, a Marosvásárhelyi Transilvania repülőtéren találkozóra került sor Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor, és Marosvásárhely municípium polgármestere, dr. Dorin Florea, valamint személyes tanácsadója, Csegzi Sándor részvételével. A találkozó szívélyes, baráti légkörben zajlott. A magyar miniszterelnök kihangsúlyozta, hogy nagy örömmel jön Marosvásárhelyre, hisz tudja, hogy a Sapientia Egyetem komoly fejlődésen ment át, ugyanakkor a városban sikeresen működnek jelentős magyar befektetések, mint például a Gedeon Richter gyógyszergyártó vállalat. „Értékelem a város nyitott, multikulturális hangulatát, és bízom benne, hogy a marosvásárhelyi közösség a jövőben is harmonikusan és kiegyensúlyozottan fejlődik majd ” – nyilatkozta Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök ugyanakkor örömmel fogadta az ötletet, hogy széleskörűen megvitassák Marosvásárhely polgármesterével, dr. Dorin Floreával, a helyi és regionális problémákat az Európai Néppárt Kongresszusa ideje alatt (amelyre október 17-18-án kerül sor). Ezen túlmenően, Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor kiemelte, hogy a Marosvásárhelyi helyi közigazgatás meghívása okán fennáll annak a lehetősége, hogy még ez év novemberében visszatér a városba. E találkozó kapcsán, Marosvásárhely polgármestere kijelentette: „Öröm számomra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ismét Marosvásárhely iránti barátságáról tesz tanúbizonyságot. A beszélgetések alatt biztosítottam őt, hogy mi (a helyi közigazgatás) továbbra is fenntartjuk a bizalomra, a becsületre és a kölcsönös megbecsülésre épülő kapcsolatot a román és a magyar közösség között. Bátorítani fogjuk az embereket és azon kapcsolatokat, amelyek elősegítik a megértést, az átláthatóságot, az együttműködést és a biztonságot. Örömmel vettem tudomásul, hogy Orbán miniszterelnök Úr is velünk azonos véleményen volt, amikor kijelentettük, hogy idejüket múlták és semmi hasznuk azoknak a témáknak és diskurzusoknak, amelyek megosztják az embereket, most azok a közös pontok és célok a fontosak, amelyek összekötnek és cselekvésre késztetnek. Másfelől, el vagyok ragadtatva a nyitott és pozitív véleménycsere folytán, amelyet a magyar delegáció tagjaival folytattunk, Németh Zsolt államtitkárral, Répás Zsuzsanna kormányzati politikáért felelős államtitkárral, Füzes Oszkárral, Magyarország nagykövetével (Bukarest), valamint Magyarország főkonzuljával (Csíkszereda), Dr. Zsigmond Barna Pállal.
Vissza