Összehívó

 
A Polgármester 2011. július 21-i 2953-as számú Rendeletének értelmében összehívják a Marosvásárhelyi Helyi Tanács soros ülését, amelyre 2011. július 28-án, csütörtökön 14 órai kezdettel kerül sor, Marosvásárhely Municípium Győzelem tér 3. szám alatti székhelyén, a 45-ös teremben, a következő

 

NAPIRENDDEL:


- A szociális gondozási közszolgálat keretében dolgozó személyi gondozók 2001. január 1–június 30. közötti időszakában kifejtett tevékenységének jelentése.
1.  Határozattervezet a 2011. május 19-i 200-as számú helyi tanácsi határozat által elfogadott „Természet az életért” elnevezésű verseny lebonyolítási szabályzatának kiegészítésére.
2. Határozattervezet Todoran Liviu Emil Nicu AGA-képviselő felhatalmazására, hogy jóváhagyja az Aquaserv Társaság Rt. Részvényeseinek Közgyűlésének soros és rendkívüli ülésein a napirendi pontokra vonatkozó dokumentumokat, amelyre 2011. augusztus 24-én kerül sor, a gyűlés összehívójának megfelelően.
3. Határozattervezet a 2011-ben a marosvásárhelyi Aquaserv Társaság Rt. saját forrásaiból megvalósulandó, Önálló felszerelések és a javasolt, közterületen végzendő beruházási munkálatok kiigazító névjegyzékének jóváhagyására.
4. Határozattervezet a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal ügykezelésében levő Ifjúsági Klub tarifáinak bevezetésére.
5.  Határozattervezet egyes adományok elfogadására, valamint Gagyi Lászlótól és feleségétől, Mártától egy területnek a Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala tulajdonába való átkerülésre.
6.  Határozattervezet Marosvásárhely Municípium és a Helyi Tanács részéről egy delegációnak a helyi költségvetésből valutában történő juttatásának finanszírozására, akik 2011. augusztus 19–21. a magyarországi Budapestre utaznak.
7.  Határozattervezet az „Övezeti Városrendészeti Terv – két lakóház építésére céljával a városrendezési szabályozások meghatározása, Constantin Hagi Stoian utca, szám nélkül” városrendészeti dokumentáció, valamint a hozzá tartozó városrendezési szabályzat elfogadására, haszonélvezők: Oprea Ioan, Oprea Lucreţia, Costea Alexandru Ionel és Costea Loredana Ionela.
8. Határozattervezet az „Övezeti Városrendészeti Terv – terület parcellázása, egycsaládos lakás építése céljával az övezet átalakítása, Pomilor utca szám nélkül” városrendészeti dokumentáció, valamint a hozzá tartozó városrendezési szabályzat elfogadására, haszonélvezők – tulajdonosok Covrig Ilie és Covrig Elena.
9. Határozattervezet a Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala tulajdonában levő 100 négyzetméter területnek a Romur Rt. javára történő közvetlen haszonbérbe adásáról.
10. Határozattervezet a Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala tulajdonában levő 21,16 négyzetméter területnek a LM CLAUSS Kft. javára történő közvetlen haszonbérbe adásáról.
11. Határozattervezet a Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala tulajdonában levő 24,84 négyzetméter területnek a Cormoş Suciu Romeo Petru és felesége, Steluţa Emilia javára történő közvetlen haszonbérbe adásáról.
12. Határozattervezet a LOCATIV RT-vel kötött haszonbérleti szerződésnek a módosítására, amely a Rovinari utca 36. szám alatt helyezkedik.
13. Határozattervezet az „Övezeti Városrendészeti Terv – kollektív lakások építése céljával övezet átalakítására, felszerelések és szolgáltatások, Suceava utca – Segesvári út a hozzá tartozó városrendészeti szabályzattal”, városrendészeti dokumentáció jóváhagyásáról, haszonélvező Mureşan Gheorghe Radu.
14. Határozattervezet egy adomány elfogadásáról, valamint egy területnek az Oprea Ioan és felesége Lucreţia, Costea Alexandru Ionel és felesége Loredana Ionela tulajdonából a Marosvásárhely Polgármesteri Hivatal tulajdonába való átkerülésről.
15. Határozattervezet a 2010. augusztus 30-i 339-es számú helyi tanácsi határozat módosításáról, amely a „Marosvásárhelyi Állatkert átrendezése és korszerűsítése” alprogram anyagi támogatására vonatkozik.
16. Határozattervezet a 2010. május 6-i 144-es, valamint a 2010. június 24-i 184-es számú helyi tanácsi határozat módosításáról és kiegészítéséről, amely a Maros Sport- és Szabadidőközpont Kezelése Közszolgálat szervezési és működési szabályzatának időszerűsítésére vonatkozik.
17. Határozattervezet az „Épületekben a fűtés és a meleg víz elosztásának javítása” megvalósíthatósági tanulmány jóváhagyására.
18. Határozattervezet a „Marosvásárhelyi Kövesdomb lakóegységeiben a hóenergia-előállítás korszerűsítése” megvalósíthatósági tanulmány jóváhagyásáról.
19. Határozattervezet a „Marosvásárhelyi lakónegyedi hőközpontokhoz tartozó hőhálózat korszerűsítése” megvalósíthatósági tanulmány jóváhagyásáról.
20. Határozattervezet Marosvásárhely municípiumban a hőenergia és a háztartási meleg víz biztosítására a beruházási munkálatok megvalósítása céljával a műszaki-gazdasági mutatók jóváhagyásáról.
21. Határozattervezet a „Marosvásárhely municípiumban a tanintézetek hőberendezésének javítása” munkálatainak műszaki-gazdasági mutatóinak jóváhagyásáról.
22. Határozattervezet a köz-magánpartnerség projekt elkezdésének jóváhagyásáról, amelynek tárgya az „Energetikai menedzsment, a közvilágítási rendszer korszerűsítésével és a kommunikációs optikai hálózat létrehozásával egybehangolva”.

 


Dr. Dorin Florea polgármester

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com