Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala versenyvizsgát hirdet az ideiglenesen megüresedett végrehajtó köztisztség, felső fokozatú jogtanácsosi állás betöltésére a Jogi, közigazgatási bírósági és helyi közigazgatási Igazgatóság keretében működő Jogügyi és közigazgatási bírósági osztályon.

A versenyvizsgára az intézmény Marosvásárhely, Győzelem tér 3. szám alatti székhelyén kerül sor: 2013. december 18-án, 10 órától tartják a kiegészítési vizsgát, december 19-én 10 órától az írásbeli vizsgát, majd december 20-án, 10 órától az interjút.

A beiratkozási iratcsomót a közleménynek a Hivatalos Közlöny III. részében való közlésétől számított 8 napon belül lehet benyújtani az intézmény székhelyén, és ennek a 2008. évi 611-es kormányhatározat 49. cikkelyében foglalt iratokat kell tartalmaznia.

A versenyvizsgán való részvétel feltételeit, a szükséges iratokat, valamint a könyvészetet az intézmény székhelyén függesztik ki, vagy elérhetők a www.tirgumures.ro honlapon.

Részletek a 0365-801.866 telefonszámon, naponta 8–14 óra között.

 

                             Dr. Dorin Florea polgármester

 

 

 

 

Könyvészet

az ideiglenesen megüresedett végrehajtó köztisztség, felső fokozatú jogtanácsosi állás betöltésére a Jogi, közigazgatási bírósági és helyi közigazgatási Igazgatóság keretében működő Jogügyi és közigazgatási bírósági osztályon

 

1. Románia Alkotmánya, a 2003. évi 763-as Hivatalos Közlönyben újraközölve;

2. A 2001. évi 2015-ös helyi közigazgatási törvény, a 123/2007. sz. Hivatalos Közlönyben újraközölve;

3. A köztisztviselők statútumára vonatkozó 188/1999. sz. törvény, a 365. sz. Hivatalos Közlönyben újraközölve;

4. A köztisztviselők magatartására vonatkozó 2004/7. sz. törvény, az 525/2007. sz. Hivatalos Közlönyben közölve;

5. A köztulajdonra és annak jogi rendszerére vonatkozó 1998. évi 213-as számú törvény (448/1998. sz. Hivatalos Közlöny);

6. A közigazgatási bíróság 2004. évi 554-es számú törvénye (1154/2004. sz. Hivatalos Közlöny);

7. A közérdekű információhoz való szabad hozzáférés 2001. évi 544-es sz. törvénye (663/2001. sz. Hivatalos Közlöny);

8. A beadványok megoldási tevékenységét szabályozó 2002. évi 27-es számú kormányrendelet, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel (84/2002. sz. sz. Hivatalos Közlöny);

9. A hallgatólagos beleegyezés eljárására vonatkozó 2003. évi 27-es számú sürgősségi kormányrendelet, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel (291/2003. sz. Hivatalos Közlöny) ;

10. A közigazgatási átláthatóságra vonatkozó 2003. évi 52-es számú törvény (70/2007. sz. Hivatalos Közlöny);

11. Az 1945. március 6–1989. december 22. között önkényesen átvett egyes ingatlanok jogi rendszerére vonatkozó 2001. évi 10-es számú törvény, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel (798/2005. sz. Hivatalos Közlöny I. részében közölve);

12. A romániai kommunista rezsim alatt önkényesen átvett ingatlanok visszaszolgáltatási eljárásának véglegesítésére vonatkozó 2013. évi 165-ös számú törvény (278/2013. sz. Hivatalos Közlönyben közölve);

13. A romániai kommunista rezsim alatt önkényesen átvett ingatlanok visszaszolgáltatási eljárásának véglegesítésére vonatkozó 2013. évi 165-ös számú törvény alkalmazási normáit jóváhagyó 2013. évi 401. sz. kormányhatározat (393/2013. sz. Hivatalos Közlönyben közölve);

14. Az új Polgári törvénykönyv;

15. Polgári perrendtartási törvénykönyv.

 

Dr. Dorin Florea polgármester

 

 

 Melléklet

A Jogi, közigazgatási bírósági és helyi közigazgatási Igazgatóság keretében működő Jogügyi és közigazgatási bírósági osztályon ideiglenesen megüresedett végrehajtó köztisztség, felső fokozatú jogtanácsosi állás betöltésére kiírt versenyvizsgán való részvétel feltételei

 

Állás megnevezése

 

Szaktanulmányok

 

Régiség a szakmában

 

Specifikus követelmények

 

- felső fokozatú jogtanácsos

 

- befejezett felsőfokú jogi tanulmányok licenc diplomával

- legkevesebb 9 év

- haladó szintű számítógép-kezelői ismeretek

 

Az információs technológia területén birtokolt ismeretek tesztelési kiegészítő vizsgát 15 rácstesztnek 15 perc alatt történő megoldása képezi. A versenyvizsga részvételi feltételeinek megfelelően, a kiegészítő próba haladó szintű feladatokat foglal magába. (Lásd az alábbi PDF-mappát).

 

Csatolmányok:

Testare cunostinte PC.pdf

[ ]

77 Kb

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com