A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal versenyvizsgát szervez ideiglenesen megüresedett szakfelügyelői állás betöltésére a Közterületkezelői Igazgatóság köz- és magánterület-kezelő osztályára.

 

 Specifikus feltételek:
– befejezett felsőfokú műszaki tanulmányok licencdiplomával – a termelési rendszerek menedzsmentje szakosodás
– legkevesebb 1 éves régiség
– számítógép-kezelési ismeretek

A vizsgán való részvétel általános feltételei:
a) román állampolgárság és romániai lakhely
b) a román nyelv ismerete (ír és beszél)
c) legalább 18 éves (betöltött) életkor
d) tudatos cselekvőképesség
e) az állásnak megfelelő jó egészségi állapot, amelyet a családorvos vagy más, erre hivatott orvos által kibocsátott igazolással támaszt alá
f) megfelelő végzettség, esetenként bizonyos munkában szerzett gyakorlat vagy más, az állásnak megfelelő sajátos feltételek
g) a jelentkező nem lehet elítélt, aki bűncselekményt követett el az emberiség, a román állam vagy hatóság ellen, illetve aki munkahelyi, az igazságszolgáltatást akadályozó bűncselekményt, csalást, korrupciós vagy szándékos bűncselekményt követett el, amely összeférhetetlen a tisztség gyakorlásával. Kivételt képez a rehabilitációs esete.

A versenyvizsgát a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Győzelem tér 3. szám alatti székhelyén tartják, az alábbiak szerint:
– 2016. február 17., 12 óra, az iratok benyújtásának határideje
– február 24., 10 óra, írásbeli/gyakorlati próba
Az interjú időpontját később közlik.

A versenyvizsga dossziékat  a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Győzelem tér 3. szám alatti székhelyén, a 87-es irodában lehet benyújtani, s tartalmazniuk kell a következő iratokat:
1. beiratkozási kérelem
2. a személyazonossági igazolvány fénymásolata
3. azon dokumentumoknak a fénymásolata, amelyek a végzettséget és a szakképzést igazolják
4. a munkakönyv fénymásolata, amely azonos az eredetivel, vagy más igazolás, mely a munkaidőt és a munkaképzettséget támasztja alá
5. erkölcsi bizonyítvány vagy saját felelősségre tett nyilatkozat, melyből kiderül, hogy nem büntetett előéletű
6. a családorvos által kibocsátott orvosi igazolás, amely tanúsítja a megfelelő egészségi állapotot, nem lehet 6 hónapnál régebbi
7. curriculum vitae
8. a katonakönyv másolata (esetenként)

Bővebb tájékoztatás a hivatal Győzelem tér 3. szám alatti székhelyén, a 87-es irodában, telefon 0265/268-330, 110-es mellékállomás.

Dr. Dorin Florea polgármester

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com