A versenyvizsgát a polgármesteri hivatal Győzelem tér 3. szám alatti székhelyén tartják 2017. Április 20-án 10 órától – írásbeli vizsga. 

A pályázati iratcsomókat a hirdetésnek a Hivatalos Közlöny III. részében történő megjelenését követő 20 napon belül lehet benyújtani az intézmény székhelyére, a 87-es irodában, és tartalmaznia kell a közigazgatásban alkalmazásra kerülő személyekre vonatkozó 2008. Évi 611-es számú kormányhatározat 49. cikkelye (1) bekezdésében, illetve a 2013. évi 192-es számú rendelet 2. cikkelyében előírt okiratokat.

A részvételi felvételek, a beiratkozáshoz szükséges iratok listája és a könyvészet a polgármesteri hivatalban, illetve a www.tirgumures.ro weboldalon is tanulmányozható.
Bővebb tájékoztatás a 0265-268330-as telefonszám 110-es mellékállomásán, naponta 8-14 óra között.

Dr. DORIN FLOREA polgármester

 

KÖNYVÉSZET
egy I. besorolású főfelügyelői állás betöltésére az Iskolák Igazgatósága keretében működő, iskolai rendelőket irányító osztályra

1. Románia Alkotmánya, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel (763/2003-as Hivatalos Közlöny);
2. A 2001. évi 215-ös helyi közigazgatási törvény, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel (123/2007-es számú Hivatalos Közlöny);
3. A köztisztviselők statútumára vonatkozó 188/1999. sz. törvény, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel (365/2007-es számú Hivatalos Közlöny);
4. A köztisztviselők magatartására vonatkozó 7/2004. sz. törvény, az 525/2007. sz. Hivatalos Közlönyben közölve, az utólagos módosításokkal;
5. A közérdekű információhoz való szabad hozzáférésre vonatkozó 544/2001. sz. törvény, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel (663/2001-es számú Hivatalos Közlöny);
6.  5298/2011 számú rendelet  az iskolások és óvodások egészségügyi állapota vizsgálata Módszertanának jóváhagyásáról az állami és magán-tanintézetekben, közölve a 25/2012-es számú Hivatalos Közlönyben

Dr.Dorin Florea polgármester

 

MELLÉKLET
Részvételi feltételek egy I. besorolású főfelügyelői állás betöltésére az Iskolák Igazgatósága keretében működő, iskolai rendelőket irányító osztályra

Közalkalmazotti állás megnevezése   Képzettség, tanulmányok   Régiség a szakmában
- I. besorolású főfelügyelő, közalkalmazott, végrehajtás  -  oklevéllel alátámasztott egyetemi végzettség, valamint felsőfokú végzettség a gazdaságtudományok terén   legkevesebb 5 év


 

Dr. Dorin Florea polgármester

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com