Marosvásárhely municípium versenyvizsgát szervez megüresedett I. besorolású, fő szakmai fokozatú tanácsadói állás betöltésére a Szociálkulturális és Vagyonkezelő Igazgatóság kulturális, sport-, ifjúsági tevékenységekkel foglalkozó és lakásügyi osztályára. 

Az írásbeli vizsgát az intézmény Győzelem tér 3. szám alatti székhelyén tartják 2017. augusztus 16-án 10 órakor.
A pályázati dossziékat jelen hirdetésnek a Hivatalos Közlöny III. részében való megjelenésétől számított 20 napon belül lehet benyújtani a hivatalban, a 87-es irodában, és tartalmazniuk kell azokat az iratokat, amelyeket a 2008. évi 611-es kormányhatározat 49. cikkelyének 1. bekezdése és a 2013. évi 192-es rendelet 2. cikkelye ír elő.
A részvételi feltételek, a beiratkozáshoz szükséges iratok és a könyvészet listája a polgármesteri hivatalban, illetve a www.tirgumures.ro weboldalon is tanulmányozható.
Bővebb tájékoztatás a 0265/268-330-as telefonszám 110-es mellék- állomásán, naponta 8–14 óra között.

Dr. Dorin Florea polgármester

 

Melléklet
A Szociális-kulturális Igazgatóság kulturális, sport-, ifjúsági és lakásügyi osztályon megüresedett I. besorolású, fő szakmai fokozatú tanácsosi állás betöltésére kiírt versenyvizsgán való részvétel feltételei

Köztisztség megnevezése Szaktanulmányok Régiség a szakmában
- I. besorolású, fő szakmai fokozatú tanácsos - befejezett egyetemi tanulmányok licencdiplomával, illetve hosszú távú felsőfokú tanulmányok, licenc-  vagy azzal egyenértékű diplomával a gazdaságtudományok terén - legkevesebb 5 év

Dr. Dorin Florea polgármester

 

A Szociális-kulturális Igazgatóság kulturális, sport-, ifjúsági és lakásügyi osztályon megüresedett I. besorolású, fő szakmai fokozatú tanácsosi állás betöltésére kiírt versenyvizsga
KÖNYVÉSZETE

1. Románia Alkotmánya, a 2003. évi 763-as Hivatalos Közlönyben újraközölve;
2. A 2001. évi 215-ös helyi közigazgatási törvény, a 123/2007. sz. Hivatalos Közlönyben újraközölve, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;
3. A köztisztviselők statútumára vonatkozó 188/1999. sz. törvény, a 365/2007. sz. Hivatalos Közlönyben újraközölve, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;
4. A köztisztviselők magatartására vonatkozó 7/2004 sz. törvény, a Hivatalos Közlönyben közölve;
5. A közérdekű információhoz való szabad hozzáférésre vonatkozó 544/2001. sz. törvény, a 663/2001-es Hivatalos Közlönyben közölve;
6. A 114/1996-os lakásügyi törvény, a 393/1997-es Hivatalos Közlönyben közölve, újraközölve;
7. A 114/1996-os lakásügyi törvény előírásait alkalmazó metodológia jóváhagyására vonatkozó 1275/2000-es határozat, a 690/200-es Hivatalos Közlönyben közölve;
8. Az Országos Lakásügynökség létrehozására vonatkozó 152/1998-as törvény, a 740/2011-es Hivatalos Közlönyben újraközölve;
9. A 152/1998-as törvény alkalmazási normáira vonatkozó 962/2001-es kormányhatározat, a 626/2001-es Hivatalos Közlönyben közölve;
10. A bérlők védelmére és a lakás rendeltetésű helyiségek bérének meghatározására vonatkozó 40/1999-es sz. sürgősségi kormányrendelet, a 148/1999-es Hivatalos Közlönyben közölve;
11. A régi tulajdonosaiknak visszaszolgáltatott ingatlanokból kilakoltatott vagy kilakoltatásra kerülő bérlőknek szánt szociális lakásalap biztosítására vonatkozó 74/2007-es sz. sürgősségi kormányrendelet, a 444/2007-es Hivatalos Közlönyben közölve;
12. Az egyesületekre és alapítványokra vonatkozó 26/2000-es kormányrendelet, a 31/2000-es Hivatalos Közlönyben közölve;
13. A politikai pártokra vonatkozó 14/2003-as sz. törvény, a 408/2015-ös Hivatalos Közlönyben közölve;
14. A politikai pártok működésének finanszírozására vonatkozó 334/2006-ös törvény, a 446/2015-ös Hivatalos Közlönyben újraközölve;
15. Az 1989. decemberi román forradalom győzelméért való elismerésre vonatkozó 341/2004-es törvény, a 654/2004-es sz. Hivatalos Közlönyben közölve;
16. A mártír hősökkel szembeni elismerés törvényét alkalmazó metodológia jóváhagyására vonatkozó 1412/2004-es sz. kormányhatározat, a 836/2004-es Hivatalos Közlönyben közölve;
17. A fogyatékos személyek jogainak védelmére és promoválására vonatkozó 448/2006-os törvény, az 1/2008-as Hivatalos Közlönyben újraközölve.

 Dr. Dorin Florea polgármester
 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com