E héttel kezdődően hét fitneszgép áll a sportolni, természetben mozogni vágyók rendelkezésére, illetve azok számára, akik fizikai erőnlétüket és egészségi állapotukat szeretnék fenntartani. A város által rendelkezésre bocsátott készülékek a Somostetőn vannak felszerelve, a medve szobor közelében. Az avatásra szerdán, szeptember 7-én került sor, Marosvásárhely polgármestere, dr. Dorin Florea és Claudiu Maior alpolgármester jelenlétében.

A nemrég felszerelt erőgépek már az avatás pillanatában felhívták a környéken levők figyelmét.

 „Kitűnő ötletnek bizonyult, és örülök, hogy a kocogópálya mellett létezik ez az új kikapcsolódási lehetőség, amelyet én személy szerint  a lehető legjobban ki fogok használni, hogy leadjak a súlyfölöslegemből” – nyilatkozta a 46 éves Matei Ilovan.

„A Somostető a felszerelt készülékekkel vonzóbbnak és teljesebbnek bizonyul.  Egyfajta szabadtéri fitneszterem.  S mindez ingyenesen. – Jancsó András, 24 éves.

„Egész életemben nem használtam az erőgépeket, de most kihívásnak találom. Ki fogom próbálni, mivel mindennap idejárok az unokáimmal.” – Ioan Popa, 64 éves.

A polgármesteri hivatal szakemberei szerint, mivelhogy a lakosság részéről nagy az igénylések száma, további két ilyen jellegű erőgépet szerelnek fel az övezetben.

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com