A Kelemen Hunor és Borbély László képviselők közbeavatkozása által létrejött helyzet folytán (egyes sportlétesítmények át nem adása a város részére a Decentralizációs Törvény kapcsán) a város polgármestere, Dorin Florea a Régiók Fejlesztési és Közigazgatási miniszteréhez, Liviu Dragneához, valamint az Ifjúsági – és Sportminiszterhez, Nicolae Bănicioiuhoz intézett levelet, jelezve ennek a hozzáállásnak hosszú távú következményeit a marosvásárhelyi sportmozgalomra nézve. A decentralizáció teljes folyamata csődöt mondhat ilyen visszaélések folytán-hívja fel a figyelmet a városvezető. A következőkben részleteket idézünk a fent említett dokumentumból: „A Municípiumi Városrendezési Tervet összekötötték egy vízióval, ami a sport fejlesztését illeti, hogy létrehozzanak egy tehetségkutató központot, amely Országos Olimpiai Közponntá alakulna. A már létező aktívák alapján, és a Helyi Tanácsi által elfogadott határozatok folytán, valamint a minisztériumi döntések alapján (egyes létesítmények átadása), elindítottak vagy most indítanak el olyan megvalósíthatósági tanulmányokat, amelyek kivitelezése a várost az ország legfontosabb sport-központjai közé emelné. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal ebből a szempontból teljesíti a feltételeket. Ezen célok elérése szempontjából kötelező, hogy a létesítmények a mi tulajdonunkban legyenek, ellenkező esetben nem indíthatók el és nem támogathatók az európai finanzírozású projektek. A város sokat tett a sportért, ezt pedig alátámasztja a polgármesteri hivatal által meghatározott költségvetés, amely a sportágak támogatására irányul. A mi sport-programunk egy jelentős projekt része, amely turisztikai és szabadidős funkcionalítással is bír (gyakorló gépek, golfpálya, versenyautó-pálya stb), ez támogatható az európai pénzalapok lehívása céljából. Lehet, hogy egyesek nem fogják fel azokat a káros következményeket, amelyeket az ehhez hasonló rosszindulatú gesztusok okoznak az induló projekteknek, tudván, milyen konkurrenciális világban élünk. Ami minket illet, azt szeretnénk, hogy készen legyünk a házifeladatunkkal.” A levél végén, Dorin Florea polgármester a szakminiszterektől kéri, hogy figyelmesen elemezzenek, és ne engedjenek a visszaéléseknek, ne tegyenek kivételt Marosvásárhelyen a törvény alkalmazásában, hisz nem a politikusi ambíciók, hanem a tettek támasztják alá a projektek értékét.

 

A Polgármesteri Hivatal Sajtóirodája

 

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com