Dorin Florea polgármester kedden, 2016. március 16-án találkozott a jelentős gazdasági egységek, valamint a technikai profillal rendelkező szakmák képviselőivel, hogy a szakiskolák jövőéről tárgyaljanak. A meghívásnak eleget tevő gazdasági egységek képviselői kérdőíveket kaptak, amelyekben véleményt nyilváníthattak a munkapiacon érvényes keresletről és kínálatról (a szakemberekre vonatkozóan), és felkérték őket, hogy adjanak ötleteket arról, melyek azok a mesterségek, amelyeket a megszűnés veszélye fenyeget. „Azt mondhatom, hogy jelenleg vannak olyan, a polgármesteri hivatal tulajdonában lévő épületek, amelyek a közterületen találhatók, és amelyek komoly anyagi bázissal rendelkeznek. Majdnem mindegyik bentlakást rendbe tettük, 7 olyan épületünk van, amelyben a város külterületein, illetve a megyében lakó gyerekeket is elszállásolhatjuk, ezért ez az iskola regionális jelleget ölt majd. Vannak még olyan termek is, amelyeket felújítunk, ugyanis rendelkezünk olyan megvalósítható projektekkel, amelyek számára európai pénzalapokat szerezhetünk. Kérdőíveket osztottunk ki az iskolákban, és arra a következtetésre jutottunk, hogy a szülők még nem győződtek meg arról, hogy azoknak a gyerekeknek, akik nem szándékoznak egyetemet végezni, egy szakmát kell tanulniuk"- nyilatkozta Dorin Florea polgármester. A városvezető felhívást intézett a Maros Megyei Tanfelügyelőséghez, valamint a gazdasági szereplőkhöz: „A Maros Megyei Tanfelügyelőség véglegesítse a helyszíneket és közösen találjuk meg a jogállás meghatározásának módját. Minden gazdasági egység járuljon hozzá, várom az önök javaslatait, nyitott vagyok a vitára, akár a jogi javaslatokat is szívesen látom. Nagy hangsúlyt fektetek a kérdőivekre. Szükségünk van egy adatbázisra, hiszen tudni szeretném, hogy pontosan ki fogja a gyerekeket oktatni. Németország felé nyitunk, hogy legyen egy követésre méltó példa"- nyilatkozta Dorin Florea polgármester. A találkozáson részt vevő Călin Enăchescu, a Petru Maior Egyetem rektora elmondta, hogy az egyetem is biztosít oktatókat a szakiskolát választó diákoknak. Ugyanakkor laboratóriumokat is felszerelnek a legkorszerűbb felszerelésekkel. A Maros Megyei Gazdasági- és Iparkamara támogatja a városvezetés kezdeményezését és beszélgetést folytat majd a gazdasági szereplőkkel az adatbázis kialakítása végett, valamint azért, hogy felmérjék, melyek a legkeresettebb szakmák a munkapiacon, és hogy hány személyre is van szükség a termelés elősegítésére Maros megyében. Az esemény szervezői  Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, a Tudományos és Kulturális Egyetem és a Maros Megyei Gazdasági- és Iparkamara voltak.

 

A Polgármesteri Hivatal Sajtóirodája

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com