Marosvásárhely polgármestere, dr. Dorin Florea, május 22-én, vasárnap részt vett a marosvásárhelyi Friedrich Schiller Gimnázium szervezte Maifest Fesztiválon.  A 20 éves hagyománnyal rendelkező fesztivál, a marosvásárhelyi iskola és a németországi Vilseck és Freihung városok iskolái közötti patrnerségből született. A polgármester 3 nyelven üdvözölte a németországi hivatalosságokat és a fesztivál résztvevőit, majd így nyilatkozott: „Nagy öröm számomra,  hogy 20 éve önök mellett lehetek.  Ez nem kevés! Annyi generáció végzett itt, sok dolgot csináltunk együtt, és még sok más újat szeretnénk most elkezdeni. Az ősztől lesz egy új épületünk, azon szülők örömére, akik gyerekeiket ebben az intézményben taníttatják német nyelvre,  amely nyelvvel itt Erdélyben  rokonszenvezünk.   A  Művészetek és mesterségek iskolájának elindítása, a németországi iskolák mintájára, a Polgármesteri Hivatal által vállalt világos szerepet igazolja: hogy elindítsuk ezt az iskolát német támogatással, mivelhogy Németország magas szintű technikával rendelkezik. Azt kívánom, hogy leljék örömüket a gyerekekben, legyenek egészségesek és, hogy tanulják meg jól a német nyelvet."

Liliana Păcurar, az iskola igazgatója így nyilatkozott: „Köszönjük a polgármester úrnak, hogy megtisztelt jelenlétével, mint minden alkalommal, most is eljött, hogy velünk ünnepeljen. Reméljük, hogy  a következő generációk is felzárkoznak sorainkhoz. Köszönjük a Polgármesteri Hivatalnak, hogy mint mindig, most is támogatott bennünket,  elsősorban Dorin Florea polgármesternek,  aki ez alkalommal is nagy örömöt szerzett számunkra.  Dorin Florea polgármester úrnak köszönhetően elkészült a Napsugár óvoda melletti épület.  Ez egy európai standardoknak megfelelően felszerelt, 8 teremből álló épület.  Valószínű, hogy a két óvoda, plusz néhány elemi osztály, ebben az épületben fognak működni."

Vilseck város polgármestere is jelen volt a Maifest 2016 fesztiválon. Tisztelete jeléül, valamint az intézménnyel kapcsolatos tevékenysége elismeréseként egy tablót nyújtott át Marosvásárhely polgármesterének, azt javasolva, hogy őrizze meg polgármesteri hivatali irodájában. „A tabló Vilseck város központi piacát jelképezi, ahova Dorin Florea polgármester úrat nagy szeretettel várjuk. Nagyon örülök, hogy sikerült egy ilyen partnerséget megvalósítanunk egy ilyen városban,  mint Marosvásárhely." – vélekedett Hans Martin Schestel, Vilseck polgármestere.

A polgármesteri hivatal sajtóirodája

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com