A Marovásárhelyi Polgármesteri Hivatal az év elején tárgyalásokat folytatott a tanintézmények igazgatóival, az iskolák helyzetét illetően. Ebben a hónapban egy átiratban kértük fel a marosvásárhelyi tanintézmények képviselőit, hogy együtt teremtsük meg a legjobb feltételeket a megyeszékhelyen tanuló iskolásoknak. Örülünk, hogy az iskolák képviselői fogékonyak voltak és továbbították az igényelt információkat, annak érdekében, hogy Marosvásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala fel tudja becsülni  azon javítási és felújítási munkálatokat, amelyek az oktatási intézményekben szükségesek.  Ezúton tájékoztatjuk, hogy Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala ebben az időszakban pénzalapokat biztosított iskolai bútorzat beszerzésére, 11 tanintézményben,  a közeljövőben pedig más iskolák számára is biztosítunk pénzkeretet, különböző befektetésekre.

A következőkben pedig bemutatunk néhány olyan befektetést, amelyeket a marosvásárhelyi tanintézményekben végeztek az utóbbi években:

4-es számú Stefánia Óvoda, Mihai Eminescu utca, 62. szám
- Külső és belső javítások – 2008
- Tetőszerkezet javítása – 2009,2011
- Illemhelyek kialakítása – 2010
- Teljes felújítás - 2015

11-es számú Óvoda, Decebal utca, 11. szám
- padlójavítás – 2008
- belső javítások  - 2008

18-as számú Óvoda , Caminului utca, 13. szám
- tetőjavítás – 2008
- belső és külső javítások – 2008
- padlójavítás - 2008

2-es számú Óvoda , 1918.  Dec. 1 sétány
- tetőjavítás – 2011
- illemhelyek felújítása– 2008
- belső és külső javítások – 2008-2011

10-es számú hosszított programú Óvoda , Arató utca , 2/B szám
- hőközpont– 2008
- tetőszerkezet teljes felújítása – 2009
- konyha felszerelése – 2009
- interfon és riasztóberendezés - 2011

12-es számú hosszított programú Óvoda , Hunyad utca, 29.  szám
- konyhai felszerelések– 2012
- hőszigetelés és külső javítások– 2008
- interfon és riasztóberendezés  - 2011
- napelemek– 2011
- padlófűtés (200 nm) – 2008
- hőközpont– 2013
- hidroizoláció - 2015

Hosszított programú  Méhecske  +  HP Törpe  Óvoda , Parângului utca , 23. szám
- konyhai berendezések– 2012
- hőszigetelés és külső javítások  – 2008
- interfon si riasztóberendezés  – 2011
- bútorzat felújítása – 2012
- hőközpont – 2013
- játszótér kialakítása - 2014

Hosszított programú Fecske Óvoda, Ion Buteanu utca ,  18. szám
- hőszigetelés és külső javítások  – 2008
- hőközpont – 2013

15-ös számú hosszított programú Óvoda. Mihai Viteazu utca , 26-28. szám
- bővítés, korszerűsítés, hőszigetelés – 2011

 

16-os számú hosszított programú Óvoda ,Sportolók utca, 2. szám
 - tetőjavítás  – 2009-2011
- teljes felújítás és játszótér kialakítása  2015
- bátorzat beszerzése - 2015

Szentjánosbogár hosszított programú Óvoda , Citrom utca, 18. szám
- hőszigetelés és külső javítások  – 2008
- hőközpont– 2013
- játszótér kialakítása - 2014

19-es számú hosszított programú Óvoda, .Gh.Marinescu utca, 9. szám
- felújítás, manzárdosítás – 2012
- konyhai felszerelés– 2012
- belső udvar kialakítása - 2012
- központi fűtés az adminisztratív épületszárnyban  - 2012
- bútorzat felújítása  - 2012

Gyermekvilág hosszított programú  Óvoda , Szabadi út, 43. szám
- bővítés, manzárdosítás, épületfelújítás – 2009
- hőközpont, fűtésrendszer– 2009
- B épületszárny teljes felújítása– 2009

Csodaberek hosszított programú Óvoda , Munka utca , 17/A szám
- műanyag nyílászárók– 2011
- homlokzatfelújítás – 2011
- konyhai felszerelés– 2012
- hőközpont– 2013

Arlechino hosszított programú Óvoda , Hattyú utca , 17. szám
- padlózatcsere  – 2008 – 2011
- tetőjavítás– 2008- 2011
- központi fűtés– 2009
- belső javítások – 2008- 2010
- interfon és riasztóberendezés - 2011

Gyermekparadicsom hosszított programú  Óvoda , Progresului utca, 1.szám
- felújítás, hőszigetelés, hidroizoláció – 2011
- konyhai felszerelés – 2012
- bútorzatfelújítás– 2012
- hőközpont – 2013- 

6-os számú hosszított programú Óvoda, Mărăşti utca, 1. szám
- termoizolatie si reparatii generale exterioare - 2008

Hosszított programú Napsugár Óvoda,  Kárpátok sétány, 5. szám
- napelemek– 2011
- illemhelyek korszerűsítése  - 2011
- padlózat, parketta, berendezések javítása, műanyag nyílászárók– 2008,2009,2010
- kaputelefon és risztóberendezés – 2011
- hőszigetelés  és hidroizoláció – 2012
- bútorzatfelújítás – 2012
- teljes felújítás - 2016

Hosszított programú Erdőcske Óvoda, Moldova utca, 1 szám
- teljes felújítás és bővítés – 2011
- napelemek– 2011
- kaputelefon és risztóberendezés - 2011

Hosszított programú  Stefánia Óvoda , Aurel Filimon utca
- teljes felújítás és manzárdosítás  – 2008
- hőközpont  - 2008

Hosszított programú Manpel Óvoda, Const Romanu Vivu
- konyhai felszerelés – 2012
- hőszigetelés és külső javítások – 2008
- kaputelefon és risztóberendezés - 2011

A polgármesteri hivatal sajtóirodája

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com