A március 31-én, csütörtökön szervezett sajtótájékoztató keretén belül, a város polgármestere dr. Dorin Florea bejelentette, hogy elkezdődik Marosvásárhelyen az adók és illetékek online fizetésének rendszere, ugyanakkor megköszönte az összes együttműködőnek a rendszer gyakorlatba ültetéséhez való hozzájárulást. A municípium polgármestere méltányolja, hogy tulajdonképpen a közigazgatás forradalmasításáról van szó, melynek hatásai megjelennek majd a kényelem biztosításában és az állampolgár biztonságában, másrészt megkönnyítik és gyorsabbá teszik a helyi költségvetés felé irányuló összegek begyűjtését.

Más sorrendben, a város polgármestere válaszolt egyes a sajtóban megjelent vádakra és rágalmakra, a Craiovai Fellebbviteli Bíróság legutóbbi döntésével kapcsolatosan, amelynek értelmében a városbeli Călăraşilor utca megőrzi nevét, kimutatva, hogy tulajdonképpen ebben az esetben, egy végleges és visszavonhatatlan bírói döntésről van szó, amelynek gyakorlatba ültetése szükséges, az államerők szétválasztási elve tiszteletben tartásának alapján.

Ugyanabban a kontextusban, a polgármester elvetette azon vádakat, miszerint a 20 négyzetméter/ lakos zöldövezet nem felel meg a valóságnak, kijelentve, hogy a város belterületéhez tartozó zöldövezetek felleltározása – a zöld Kataszter kidolgozásának céljából, amely megfelel az Általános Urbanisztikai Tervnek – megtörtént, egy olyan tervezőintézmény által, amelynek kompetenciája és szakértelme nem vonható kétségbe.

Ebben az évben, március 8-át, a Cigányok Nemzetközi Napját munkával ünneplik meg, a Hidegvölgy lakosait meghívják, hogy vegyenek részt egy általános takarítási programban, melyet egy a város vezetőivel való ünnepi találkozás követ.

 

A sajtóiroda
Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com