A memorandum egy fontos lépés a Digital Mures stratégia kivitelezésében

Bukarest, 2011. április 20 – Románia Kormánya és az IBM jelezték azon szándékukat, hogy tárgyalásokat kezdeményezzenek a Transilvania Kutatási Kiválósági Központ létrehozását illetően. A kezdeményezés a város Digital Mures stratégiáját követi, melynek célja segíteni a várost egy regionális tengellyé válni, ami a tudományos kutatást illeti, valamint a fejlődést az egészségügy, a gyógyszerészet, a nanotechnológia, valamint „az élet tudományai” és az „okos városok” (smart cities) területén.

Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, Emil Boc miniszterelnök jelenlétében folytatott megbeszélése során Thomas Reevesel, az IBM Research alelnökével, lehetőség nyílt egy olyan egyezmény megkötésére, mely értelmében a Román Kormány támogatja az új központ megvalósítását. A szerződés aláírása alapján az IBM know-how szakértelmet és szabadalmakat biztosít a központ számára. A központ erdélyi egyetemek csúcs kutatói közül fog alkalmazni és a kutatók kiképzését, illetve továbbképzését az IBM kutató központjaiban fogják biztosítani.

Ugyanazon alkalommal a miniszterelnök, a tanügyi és távközlési miniszterek jelenlétében, Gyulafehérvár, Brassó és Kolozsvár polgármesterei aláírtak egy megegyezési memorandumot Marosvásárhely Polgármesterével a kutatási központ létrehozásának támogatása céljából. A kezdeményezés bevonja a közép erdélyi egyetemeket, a specifikus előnyök mellett számos lehetőséget vonz magához: a kutatók felkészítését a világ legmodernebb kutatóközpontjaiban; román kutatók alkalmazása és a külföldön letelepedettek visszahonosítása; európai pénz- alapok és más jellegű támogatások megszerzésének bátorítása városok, egyetemek és a központi adminisztráció részére; az Erdélyi Régió specifikus, valamint Románia általános fejlődése, beleértve a Marosvásárhely területén létrehozandó új munkahelyeket.

Magas kompetenciájú orvosi- és egyetemi közegének, valamint a helyi adminisztráció innovációt és a kutatást támogató határozott szándékának köszönhetően Marosvásárhely célja, hogy létrehozza az első Orvosi Informatika és Kutatás Tudományok Városát világszerte. Az Orvosi Informatika és Kutatás Tudományok Városa egyike a Digital Mures stratégia két különálló összetevőjének, mely, amint a Polgármesteri Hivatal konzultánsa is bemutatta, megegyezik Dorin Florea polgármester városfejlesztési tervével. A stratégia májusban egy újabb közvita tárgya lesz, mely főként az egyetemi- és magánszférát érinti.

A becslések szerint a Digital Mures stratégia a következő években munkahelyek ezreit fogja létrehozni a jelentős befektetők idevonzásával mind az IT&C, mind pedig az orvosi és gyógyszerészeti kutatások kapcsán.

 

DSC_7764_resize.jpg DSC_7770_resize.jpg DSC_7778_resize.jpg DSC_7800_resize.jpg DSC_7810_resize.jpg DSC_7819_resize.jpg DSC_7820_resize.jpg DSC_7828_resize.jpg DSC_7845_resize.jpg

 
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com