Árilis 30-án, szombaton a polgármesteri hivatal hivatalosan megnyitotta a 2011.  nyári idényt a  „Maros” Sport és Szabadidőközpontban, számos marosvásárhelyi jelenlétében, akiket sörrel, üdítővel és kolbásszal fogadtak, a jó hangulatot a Dicsőszentmártoni Fúvószenekar biztosította,  amelynek karmestere néhány percig Marosvásárhely polgármestere, dr. Dorin Florea volt.

„Nagyon örülünk, hogy megnyitottuk a nyári idényt, és mindig örömmel vesszük, hogy a marosvásárhelyiek mellettünk vannak, mert nagy  öröm a polgármesteri hivatal csapata számára, amikor közel érezzük magunkhoz, és tudjuk, hogy örülnek azoknak a helyeknek, amelyek európai standardoknak megfelelő fenntartására törekszünk”, nyilatkozta a polgármester a sajtónak, ugyanakkor a jelenlévők tudomására hozta, hogy erőfeszítéseket tesznek a sport- és szabadidőközpont kibővítésére, és elsősorban egy sós vízű medence berendezésére.

Az úszómedencék, a parkok, a bekötőutak, a sportpályák, a gyerekeknek kialakított játszóterek – mind rendbe vannak téve és ragyognak a tisztaságtól, a szombaton a megnyitás alkalmával  megkérdezettek egyöntetű véleménye szerint.

Az esemény a helyi írott és elektromos sajtóban jó és objektív elbírálásnak örvendett, még egyes „civakodók” is elismerték, hogy annak ellenére, hogy „nem írnak jót a polgármesteri hivatalról”, ez alkalommal kötelesek megtenni.

Emlékeztetjük, hogy tavaly kormányhatározattal elfogadták egyes ingatlanok  - épületek és területek - állami köztulajdonból, a város köztulajdonába való átmenetelét – melyek között – Városi Stadion, 4-es számú Városi Sportpark , teniszpályák, a Tutaj utca 1. szám alatt levő ingatlan, a „Maros” Sport- és Szabadidőközpont Igazgatósága fel van hatalmazva arra, hogy felleltározza és nyilvántartásba vezesse, tény mely a komplexum fejlesztésének és további bővítésének előzményeit jelenti. Ugyancsak tavaly történt a létesítmény átadása, valamint munkatelep kialakítása az olimpiai medence védőballonnal történő befedésére, ily módon megfelelő feltételeket teremtve a marosvásárhelyi sportolók felkészítésére. Kibővítették és korszerűsítették az öntözőberendezési rendszert, öltözőket és illemhelyeket alakítottak át és modernizáltak a sportolók számára, a kicsik részére pedig kialakították és játszótéri bútorzattal látták el a „Gyermekparkot”, a medencék övezetét pedig pihenésre alkalmas bútorzattal szerelték fel – napozóágyak, hintaszékek, napernyők, kerti bútorzat.  A tevékenység nyári idényben való minél jobb lebonyolításának érdekében, a komplexumban karbantartási, javítási és szépítési munkálatokat végeztek: feljavították a fürdőmedencéket (kicsempézték, kifestették), automatizálták a gépkocsi bejárókat, javításokat végeztek a szűrőberendezésnél és a csatornázásnál, kitakarították a medret, valamint a kifolyóvezetékeket a fürdőmedencéktől lefelé stb.

A tavaly a jegyek és bérletek eladásából, terület- és csónakbérlésből, korcsolyapályából, terasz illetékekből, szolgáltatásokból stb. befolyó teljes összeg megközelítően elérte a 1.645.000 lejt.

 

 

 

 
Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com