A város egyik legnagyobb projektjét, amelynek célja a forgalom csökkentése, a városközpont megszabadítása az autóktól és a helybéliek és a turisták rendelkezésére bocsátani kijelölt parkolóhelyeket, elvitatják! A projekt ultramodern parkolóra vonatkozik, egy földalatti szinten megvalósítva, összesen 415 gépkocsi kapacitással, 12.320 négyzetméter beépített felülettel.

„A földalatti parkolóval kapcsolatos, mindenféle felesleges vita megelőzése érdekében a következő megjegyzéseket szeretném tenni: erről a projektről nyolc évvel ezelőtt esett szó először, szakemberek által készített tanulmányok alapján, amelyek során felmérték és elemezték a megvalósításának hatását minden szegmensben és minden területen. Pontosabban figyelembe vették a közúti forgalmat, a már akkor növekvőben levő gépkocsiszámot, valamint a parkoló megvalósításának célszerűségét, hasznosságát egyaránt.

Akik nem akarják ezeket a dolgokat látni, azok vagy tudatlanok, vagy mindenáron blokkolni akarják a város projektjeit. A témával kapcsolatos viták hat évvel ezelőtt is zajlottak, tavaly pedig a város központjának átalakítására vonatkozó tervpályázat került megrendezésre, amely során figyelembe vették a földalatti parkolót is, ami a Polgármesteri Hivatalnak a projekthez való komoly hozzáállását bizonyítja. De, sajnos, Marosvásárhelyen divattá vált, hogy minden nagyszabású projekt blokkolva legyen. Emlékeztetem önöket a többi nagyszabású projektre a város kerülőútjaival, a technológiai park létesítésével vagy a Maros-híd megépítésével kapcsolatban, amelyeket hasonló módon megtámadtak.

Meggyőződésem, hogy azok, akik a nyilvános térben mindenféle vádakkal dobálóznak, nem jönnek naponta az Egyesülés/Unirii lakónegyed felől Marosvásárhelyre, hogy láthassák egy híd szükségességét. Biztosan nem értik a Maros-part átrendezésének fontosságát a Marosvásárhely – Gernyeszeg szakaszon, vagy a Maros folyó vízszintjének megemelését a Marosvásárhely területén levő két gát között, mint ahogyan biztosan nem értik a vasútvonal elköltöztetésének fontosságát a városközpontból a Maros folyó bal partjára. Valószínűleg mindezek a lejárató cselekedetek tökéletesen illeszkednek ahhoz, ami jelenleg Romániában egy ideje zajlik.

Ismertetőm végén megjegyzem, hogy a pontosításokat az intelligens, képzett, tisztességes polgári érzékű embereknek szánom, mivel meggyőződésem, hogy csakis egy jól informált polgár képes megérteni a nagyszabású projektek fontosságát" – nyilatkozta dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere.

A bel- és külkapcsolati osztály

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com