Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala szerdán, 2019. május 1-jén megtartotta a hivatalos nyári idénynyitót a Maros Sport- és Szabadidőközpontban.

A marosvásárhelyiek kedvelt helyszíne, a víkendtelep idén nyáron is kiváló szabadidős és kikapcsolódási feltételeket biztosít. Az úszómedencéket, a sétányokat, a sportpályákat felújították és a legmagasabb színvonalat biztosítják, eleget téve a legnagyobb igényeknek. A tavaly meghonosított szokás szerint a rendezvény résztvevőinek – a Jukebox együttes fellépése mellett – miccset és sülteket kínáltak, valamint lehetőség nyílt szívélyes és barátságos találkozóra a város vezetőivel. Ugyanaznap este, 18 órától, a kedvezőtlen időjárás ellenére színültig megtelt a Vár udvara és több ezren voltak kíváncsiak a neves és kedvelt Goran Bregovic koncertjére.

Hasonló rendezvényre kerül sor szombaton, 2019. május 4-én 18 órától a Somostetőn, amikor a Voltaj együttes lép fel. Az Állatkert, a futópályák és a játszóterek várják a gyerekeket, valamint a szülőket és nagyszülőket is, és az összes természetközeli túra- és romantikus séta kedvelőt – a nyugalom oázisa, távol a város „elszabadult világától".

A bel- és külkapcsolati osztály – Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com