Új lakónegyed felépítését tervezik Marosvásárhelyen a valamikori Vízüzem területére, amelyet mintegy 800 dinamikus fiatalnak utalnának ki, jelentette ki dr. Dorin Florea polgármester a május 18-i sajtótájékoztató keretében. A projektet legtöbb egy hónapon belül elindítják, s a mintegy 300 lakás mellett bekötőutakat, kereskedelmi helyiségeket, bölcsődét, óvodát, iskolát létesítenek, valamint infrastruktúrát teremtenek. A lakónegyeret Fiatalok városának nevezik el, a lakásokra életre szóló bérleti szerződést kötnek, öröklési lehetőséggel. „A fiatalok ahelyett, hogy azon aggódnak, hogy

lakást vásároljanak, inkább a szakmai tudásukat kellene bővítsék. A városnak a kötelessége, hogy gondoskodjon a fiataljairól, ezért nekünk

kell lakásokat építenünk” – magyarázta a polgármester, hozzáfűzve, hogy hamarosan megkezdik a tárgyalásokat a bankokkal a projekt gyakorlatba ültetéséhez szükséges hitel felvétele érdekében.

A polgármester ismertette a 2011. május 4-i 439-es számú kormányhatározatot, mely a Marosvásárhelyi Sportrepülőtérhez tartozó területnek az állami köztulajdonból és a Román Aeroklub adminisztrálásából Marosvásárhely Municípium köztulajdonába és Marosvásárhely Helyi Tanácsának adminisztrálásába való átkerülésére vonatkozik, az Ispari park létesítmény létrehozása érdekében. A határozat a helyhatóság 11 évi erőfeszítése eredménye. A valamikor a város tulajdonát képező javak visszaszerzése továbbra is az elöljáró elsődleges céljai között szerepel majd, ezen témát a szakminiszterekkel is megtárgyalják.

A polgármester nehezményezte az igazságügyi miniszter visszautasítását, mivel nem fogalmaztak meg választ a helyi végrehajtó testületnek a vasútvonalnak a városon kívülre való költöztetésre vonatkozó kérésére, az európai normák megszabta követelményeknek megfelelően.

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com