Kedves marosvásárhelyiek,

 

Először lehetünk tanúi olyan dolgoknak, amelyek megnyitják az útat megengedhetetlen, törvénytelen visszaélések előtt és amelyek súlyosan érintik a város imidzsét és a lakosság érdekeit. Arra célzok, ami az elmúlt hetek során történt, amikor sorozatos gyűléseken egyes tanácsosok kitervelték a város megbénítását a költségvetés megcsúfolásával. Érdekes megfigyelni, hogy ugyanazok a tanácsosok előbb megszavazták a költségvetést, ami 2018-hoz képest így is 60 millióval kisebb volt. Az eredetileg megszavazott büdzsé alapján elkezdődtek munkálatok, aláírtak szerződéseket, folyamatban levő eljárások vannak, intézmények működnek, amit súlyosan érint a költségvetés véletlenszerű lefaragása, semmiféle előzetes elemzés nélkül, csupán az RMDSZ vezetőjének utasítása alapján.

Szeretném hangsúlyozni, hogy polgármesterségem alatt soha nem volt kiesés, egyenlőtlenség a költségvetés kapcsán, egyetlen percig sem kerültek veszélybe a vállalt kötelezettségek és soha nem fordult elő, hogy egy büdzsét ne megfelelően, időben hajtottunk volna végre. Ezekkel a megjegyzésekkel felhívom a figyelmet arra a tényre, hogy Románia naponta fedezi fel jogalkotási hibáit, amit sajnos a Marosvásárhelyen történtek is alátámasztanak.

Ebbe a döntési fogaskerékbe, amelyet a gyűlölet szűlt – mint az összes megnyilvánulást, amely a mai Románia politikai életét jellemzi –, bekerült Marosvásárhely is. Felhívom a figyelmet a 2019. augusztus 1-jei szavazás következményeire, mivel az iskoláknak nem lesz pénzük működésre, a folyamatban levő munkálatokat végző cégek kénytelenek lesznek ezeket felfüggeszteni, mivel nincs az év végéig elkülönített pénzösszeg. Ezt a tényt figyelmen kívül hagyták, de elemezni kell ezt a gyalázatos gyakorlatot, mivel egyre hétköznapibbá válik Romániában, és nem számít, hogy a középpontban a lakosság áll. Figyelmeztetem a tanácsosokat, hogy a költségvetés NEM az RMDSZ-é, a város büdzséjét közigazgatási intézkedések készítik elő és hajtják végre.

Semmiféle stratégia nélkül, anélkül, hogy megértenék a Polgármesteri Hivatal által kezdeményezett projektek támogatásának fontosságát, egyes tanácsosok 70%-ig terjedően megcsonkították a finanszírozást bizonyos költségvetési tételeknél.

Lépésük hamarosan a marginális, elszigetelt városok sorába juttat minket, ahol senki nem akarja gyerekeit felnevelni vagy pénzét befektetni.

Érintve lesz:

1. Oktatási intézmények: -annak ellenére, hogy nyár van, amikor a Polgármesteri Hivatal az oktatási intézmények felújítási, javítási, fertőtlenítési munkálatait végezte, azért, hogy a diákok, a tanárok és nem utolsósorban a szülők is megfelelőn kezdhessék a tanévet szeptemberben, kénytelenek vagyunk mindenféle munkálatot leállítani;

-az Al. Papiu Ilarian Főgimnázium felújítása leállt a finanszírozás hiányában, annak ellenére, hogy a városvezetés a munkálatok befejezését tervezte 2019. október 3-ig, amikor az iskola centenáriumát ünnepeljük;

-az Unirea Főgimnáziumnál, az Európa általános iskolánál, a Nicolae Bălcescu általános iskolánál, és a lista folytatódhat, tervezett felújítási munkálatokat súlyosan érinti a költségvetés csökkentése;

-a Művészetek és mesterségek iskolájának eszközfelszerelése leállt;

-az iskolákban az őrző-védő szolgáltatásoknak nincs anyagi fedezete;

-az Iskolaigazgatósághoz 100 kérést juttattak el június és július folyamán – írásban és szóban egyaránt – amelyekben különféle beavatkozásokat igényelnek: az osztálytermek felújítása, bútorzat, a fűtésrendszer cseréje, tető- és mellékhelyiségek javítása, parkettázás... és sorolhatnánk.

Meghúzzuk a vészharangot és figyelmükbe ajánljuk azt a tényt, hogy több mint 25.000 marosvásárhelyi diákot érint az RMDSZ-es tanácsosok által megcsonkított és 2019. augusztus 1-jén megszavazott költségvetés.

Felkérem azonban a tanácsos urakat, akik aláírásukkal és szavazatukkal felvállalták a költségvetés-kiegészítést, hogy feleljenek a szülők, a tanárok, de leginkább a diákok előtt, akik a város jövőjét jelentik.

2. A Március 8. utca munkálatait leállítjuk pénzhiány miatt.

3. A parkok felszerelése új játszóelemekkel, de ezek karbantartása is leállt;

4. Az olimpiai „ballont" a Víkendtelepen a megszűnés veszélye fenyegeti, a közműszolgáltatások törlesztésének ellehetetlenítése miatt; az új csúszdák beszerzése és felszerelése a Víkenden veszélybe került a finanszírozás megvonása miatt;

5. A parkolóval ellátott multifunkcionális városi központ a marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórház szomszédságában – nincs megítélt pénzösszeg;

6. Parkoló a Maros Megyei Kórháznál; leállított finanszírozás;

7. Szerződés a belváros megtervezésére – MyCity projekt; az igényelt pénzösszeget nem ítélték meg;

8. Közvilágítás és a jelzőlámpák működése – a számlák ki nem fizetése érinti. A költségvetés-kiegészítésben kérték a költségvetés megemelését 1.500.000 lejjel az idei évi villanyáram-fogyasztási számlák kiegyenlítésére. Jóváhagytak 500.000 lejt, ez az összeg pedig nem elég a már kiállított számlák kifizetésére, így fennáll annak a veszélye, hogy a fizetés elmulasztása miatt kibocsátják a lekapcsolási rendeletet szeptemberben.

9. Fák koronanyírása és csemeték és cserjék beszerzése újabb szegmens, amely finanszírozása 0.

10. Kerékpárútak – támogatás nélküli projekt;

11. A Fiatal anyák támogatási programjának finanszírozása;

12. Leállnak a tömbházak hőszigetelési munkálatai;

13. A közeljövőben a Marosvásárhelyi VSK több mint 2000 sportolóját fogja érinteni a klub támogatásának hiánya, mivel a pénzösszeget csak augusztusig utalták ki.

Marosvásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala továbbra is megtesz minden intézkedést és a nyilvánosság elé tárja a költségvetés levágása miatt előállt helyzeteket, amely megfosztja a várost a fejlődéstől és a marosvásárhelyiek életminőségének növelésétől. Ugyanakkor az állam felhatalmazott intézményeihez fordulunk, hogy vizsgálják ki a visszaélésre való felbújtásokat és a felelősségvállalás nélkül elkövetett visszaéléseket.

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com