A 2020. december 6-ára kiírt parlamenti választások megfelelő körülmények között történő megtartása érdekében Maros megyében a következő intézkedéseket hozták a SARS-CoV-2 vírus terjedésének megfékezését és megelőzését illetően, a Maros Megyei Vészhelyzeti Bizottság 2020. november 16-i 51-es számú határozata alapján:

· A választáson résztvevők kötelesek az orrot és szájat eltakaró maszkot viselni – a szavazókörzet és a választási iroda területén való tartózkodásuk teljes ideje alatt;

· A szavazáson résztvevők között legalább 1 méteres távolságot kell tartani;

· A szavazáson résztvevőknek kezeiket gyakran, illetve más személlyel való kontaktus után fertőtleníteniük kell;

· A szavazókörzetek fertőtlenítése a 2020. évi szenátusi és képviselőházi választások megfelelő körülmények közötti megszervezésére és lebonyolítására irányuló bizonyos technikai intézkedések meghozatalára vonatkozó 754/2020-as számú kormányrendelet 6. cikkelye (4) bekezdése előírásainak megfelelően történik;

· A szavazókörzetben és a választási irodában megfelelően kijelölt, alkoholos fertőtlenítőszert tartalmazó flakonokat, valamint a használt maszkok és kesztyűk számára tárolókat kell kihelyezni;

· Műszaki személyzet biztosítása a választáson résztvevők testhőmérsékletének mérésére a szavazókörzetbe való belépéskor, ugyanez a személy eligazítja a választókat a szavazófülke, illetve a kijárat felé, úgy, hogy azok csak a lehető legrövidebb ideig tartózkodjanak a szavazókörzetben;

· Érintésmentes hőmérők és egészségügyi védőfelszerelések, valamint fertőtlenítőszerek biztosítása a szavazókörzetekben.

Egyéb előírások:

· A szavazókörzet választási irodájának elnöke vagy helyettese (esetenként) meggyőződik arról, hogy a szavazás helyszínén egyazon időben jelen levő személyek száma nem haladja meg a 15-öt, a szavazókat leszámítva;

· A szavazóhelyiségbe a szavazók egyenként léphetnek be, úgy, hogy abban a teremben, ahol a szavazás zajlik, egyazon időben 5-nél több szavazó ne tartózkodjon, valamint legalább 1 méteres távolság legyen a személyek között; a szavazókörzetbe és a szavazóirodába való belépéskor, valamint a helyiségek elhagyásakor a szavazók kötelesek kezeiket lefertőtleníteni;

· A szavazót felvilágosítják arról, hogyan kell a személyazonosító iratot az informatikai terminálba behelyezni úgy, hogy az okirat adatait rögzíthesse a választási részvételt monitorizáló és a törvénytelen választást megelőző informatikai rendszer (SIMPV); ha ez valamilyen oknál fogva nem lehetséges, ezt az eljárást a számítógépkezelő végzi el, majd az alkoholos fertőtlenítővel lefertőtleníti kezeit, illetve kesztyűt cserél;

· Annak érdekében, hogy a számítógépkezelő és a választási iroda tagjai meggyőződjenek a választó személyazonosságáról, felkérik, hogy rövid időre távolítsa el arcától a maszkot, mindezt a számítógépkezelőtől és a választási iroda tagjaitól legalább 1,5 méteres távolságban; az azonosítás után a választó visszahelyezi a maszkot, úgy, hogy az eltakarja orrát és száját;

· Ezután a szavazó azon íróasztalhoz vagy padhoz megy, amelynél a szavazókörzet választási irodájának az a tagja ül, aki aláíratja vele a névjegyzéket; továbbá a szavazó a személyazonosító iratát ráhelyezi az íróasztalra vagy a padra, oly módon, hogy a szavazókörzet választási irodájának tagjai ne kelljen ezt megérintsék;

· Kerülni kell a fizikai érintkezést a szavazókörzet választási irodájának tagjaival, amikor a választó aláírja a választási névjegyzéket, illetve átveszi a szavazócédulát, valamint a VOTAT feliratú bélyegzőt. Amennyire csak lehetséges, a szavazónak átadott szavazócédulákat, a VOTAT feliratú bélyegzőt, valamint a golyóstollakat úgy helyezzék el, hogy a választók ezt saját kezűleg, a szavazókörzet választási irodájának tagjaival való közvetlen érintkezés nélkül átvehessék, azok felügyelete alatt és utasításai alapján;

· Ha már élt a választás jogával, a választó saját kezűleg, a szavazókörzeti választási iroda tagjainak felügyelete alatt és utasításai alapján helyezi fel a matricát vagy a VOTAT megjegyzéssel ellátott bélyegzőt (esetenként) a személyazonosító iratára;

· A szavazás napján a mozgóurnát szállító csapat először a nem koronavírusos okok miatt mozgóurnát igénylőkhöz, a non-COVID jellegű egészségügyi egységekhez, az idősotthonokhoz, a büntetésvégrehajtó, fogvatartási vagy előzetes letartóztatási intézetekhez száll ki;

· A mozgóurnát szállító csapat a COVID-19 jellegű egészségügyi egységekhez, illetve a házi elkülönítésben vagy karanténban levő személyekhez csak azután száll ki, miután valamennyi mozgóurnát igénylő választókategóriának biztosította a szavazás jogát;

· A szavazókörzet választási irodájának tagjai, valamint a mozgóurnát kísérő őrszemélyzet köteles maszkot és kesztyűt viselni, amit a helyiség elhagyása után cserélni, illetőleg alkohol-tartalmú fertőtlenítőszerrel fertőtleníteni kell;

· A szavazókörzet választási irodájának tagjai, valamint a mozgóurnát kísérő őrszemélyzet nem léphet be a lakásba, ahol a szavazó tartózkodik, az összes formalitást a bejáratnál vagy az ajtóban rendezik le, biztosítva a minimálisan 1 méteres távolságot a választótól;

· A 2020. november 12-i 967-es számú kormányhatározat 2-es számú melléklete 3. cikkelye (1) bekezdésének 23. pontja előírásainak értelmében, a mozgóurna révén szavazó polgár és a helyiségben tartózkodó többi személy köteles maszkot viselni. A szavazó a szavazócédulák és a VOTAT feliratú bélyegző átvétele előtt lefertőtleníti a kezeit, az azonosítás céljából rövid időre eltávolítja arcáról a maszkot, majd visszahelyezi úgy, hogy az eltakarja az orrát és a száját. A szavazó a választási névjegyzéket a lehetőségek szerint saját tollával írja alá.  A választó által használt VOTAT feliratú bélyegzőt és – esetenként – tollat a választás után a mozgóurnát szállító csapat egyik tagja fertőtlenítőszerrel, illetve fertőtlenítő-törlőkendő használatával lefertőtleníti;

· A 2020. november 12-i 967-es számú kormányhatározat 2-es számú melléklete 3. cikkelye (1) bekezdésének 24. pontja előírásainak értelmében, az egészségügyi egységekbe utalt személyek esetében a mozgóurnát a specifikus intézkedések alkalmazásával biztosítják; a szavazókörzetek választási irodáinak tagjai és a mozgóurnát kísérő őrszemélyzet védőfelszerelését az egészségügyi egység biztosítja, az illető körzet felszereltségi szintjének megfelelően. Használat után a védőfelszereléseket az erre a célra szolgáló zsákba helyezik;

· A szavazókörzetek választási irodáinak tagjai, a számítógépkezelők és az akkreditált személyek a szavazatszámlálás ideje alatt maszkot és kesztyűt viselnek, és egymástól legkevesebb 1 méteres távolságot tartanak;

· A szavazatok számlálása idején a választási helyiségben egyazon időben jelen levő személyek száma nem haladhatja meg a 20-at.

 

Sajtóiroda

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com