Marosvásárhely önkormányzata nyilvános vitába bocsátotta az Önkormányzat helyi költségvetéséből vissza nem térítendő támogatásról szóló Pályázati Útmutató projektjét  a Marosvásárhelyi Szociális Gondozás Igazgatósága, valamint olyan nemkormányzati szervezetek által, amelyek támogatják a szociális gondozás keretén belül történő kezdeményezéseket és akciókat „Társadalmi kohézió a közösségben" elnevezéssel a 2021-es évre vonatkozóan.

 „Ez az első év, amikor a 350/2005 törvény értelmében finanszírozást biztosítanak a szociális projektek számára, amelyek a marginalizált csoportok számára nyújtott konkrét szociális szolgáltatásokra, a helyi érdekű eseményekre, kampányokra és/vagy tevékenységekre, tanulmányokra, kutatásokra, előrejelzésekre és webináriumok, szemináriumok, társadalmi témájú konferenciák és egyebek szervezésére terjednek ki. A "Társadalmi kohézió a közösségben" elnevezésű projektpályázatra 2021-re jóváhagyott összeg 800 000 lej. Fontos megemlíteni azt is, hogy csak a marosvásárhelyi önkormányzat polgárait célzó projektek támogathatók" – magyarázta  a Marosvásárhelyi Szociális Gondozás Igazgatóságának ügyvezető igazgatója, Andreia Ligia Moraru.

2021. július 17-éig  a társadalmi szervezetek képviselői nyilvános konzultáció keretében nyújthatnak be javaslatot és mondhatnak véleményt a normatív törvény tervezetére vonatkozóan, hogy a végleges dokumentum biztosítsa, hogy a Szociális Gondozás Igazgatósága által nem fedezett méltányossági igényeket a helyi költségvetésből származó forrásból a szociális területen működő civil szervezetek is kielégíthessék.

Ugyanakkor a Marosvásárhelyi Szociális Gondozás Igazgatósága 2021. július 15-én 15:00 órára nyilvános vitára hívja az érdeklődőket a ZOOM Platformon a szociális projektek 2021. évi vissza nem térítendő finanszírozásáról szóló pályázati útmutatójáról. Ezért felkérjük a résztvevőket, hogy iratkozzanak fel, az alábbi e-mail címre: registratura.das@tirgumures.ro, megadva a szervezet/személy nevét, a hozzátartozó e-mail címet és telefonszámot, feltüntetve a következőt: "Részvétel a szociális projektek 2021. évi vissza nem térítendő finanszírozásáról szóló útmutató nyilvános vitájában", a kapcsolati adatok későbbi továbbítása céljából a ZOOM platformján.

A vissza nem térítendő támogatás nem nyújtható nyereségtermelő tevékenységekre, vagy az utólag módosított és kiegészített, a minősített adatok védelmére vonatkozó, 182/2002-as számú törvény hatálya alá tartozó tevékenységekre.

A szociális projektek vissza nem térítendő finanszírozási útmutatójának javaslata elérhető a marosvásárhelyi önkormányzat honlapján, www.tirgumures.ro, secțiunea Administrație Locală (helyi közigazgatás), Consiliul Local (Helyi Tanács), Transparență decizională(döntési átláthatóság) (acte normative-jogszabályok), 2021.

 

A Marosvásárhelyi Szociális Gondozás Igazgatósága

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com