2011. július 21-én, csütörtökön dr. Dorin Florea polgármester jelenlétében átadták a Rovinari utca 36. szám alatti szociális tömbházlakást. A földszintből és három emeletből álló blokk 20 lakást foglal magába, amelyből 9 egyszobás és 11 kétszobás.
Fontos és a haszonélvező 20 család által régóta várt esemény, hiszen az ingatlan kizárólag a visszaszolgáltatott ingatlanok volt bérlőinek valamint azok leszármazottainak van szánva.
Aláhúzva a pillanat fontosságát, Dorin Florea polgármester sikert és fellendülést kívánt az „új ház” új lakóinak, biztosítva őket a polgármesteri hivatal támogatásáról. „Megértettem a nehéz, s néha kényes helyzetet, amelynek során elvesztették lakásaikat, s ezért gondoltam úgy, hogy részt kell vállalnunk és erőfeszítéseket tenni egy rendes lakás biztosításában. S most megértük azt a pillanatot, amikor átadhatjuk önöknek új lakásaik kulcsát”, mondta a város elöljárója.
Augusztus elsején kerül sor a Rovinari utca rehabilitálását célzó PID-versenytárgyalásra, melynek eredményeként hamarosan az egész negyed új arculatot nyer. A következő napokban újabb két, szociális lakásokat magába foglaló tömbházat adnak át – a Szabadi utca 22. szám alatti volt Elektromaros hotel és a Hidegvölgyben egy tömbház, két lépcsőházzal.

 

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal sajtóirodája

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com