VERSENYPÁLYÁZAT

Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala tájékoztatja a tájépítészeket, hogy a következő időszakban szándékában áll megtenni a szükséges lépéseket, hogy kiírja és megrendezze a tervpályázatot három marosvásárhelyi park (a Moldva utcában, a Páring utcában a Hangya üzletközpontnál és a Jegenyesor utcában) felújítására.

A versenypályázat kezdeményezője és szervezője a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, a pályázat célja pedig a három marosvásárhelyi zöldövezet parkosítási megoldásának kiválasztása, azonosításra és díjazása. A díjazott megoldások a későbbiekben beszerzendő megvalósíthatósági tanulmányok tervezési alapját képezik majd.

Az Építészeti és Várostervezési Versenypályázatok 2005. október 31-ei 1988-as számú, az UNESCO és a Nemzetközi Építész Szövetség javaslatai alapján a Romániai Építész Kamara országos tanácsa által elfogadott szabályzatának megfelelően a megmérettetés versenypályázat formájában zajlik, célja pedig a legjobb, legmegfelelőbb megoldás kiválasztása a beérkező pályamunkák közül.

A versenypályázatra a közzétetel napjától, azaz 2018. április 11-étől számított 7 napon át lehet jelentkezni a verseny honlapján megtalálható regisztrációs űrlap kitöltésével és beküldésével a megadott címre.

A versenyszabályzat, a projekt tematikája és a pályázati időpontok elérhetők a verseny honlapján.

További információk és pontosítások a adp@tirgumures.ro e-mail-címen igényelhetők, a következő megjegyzéssel: „Rendezési megoldás három marosvásárhelyi park esetében" versenypályázat, az esetleges válaszokat pedig a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal honlapján teszik közzé.

Ing. Gheorghiţă Ioan    ing. Bataran Viorel
Aligazgató                   szolgálatvezető

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com