Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala versenyvizsgát hirdet végrehajtó köztisztség, III-as besorolású, felső szakmai fokozatú referensi állás betöltésére a Társadalmi-kulturális, vagyoni és kereskedelmi tevékenységek igazgatósága keretében működő Bel- és külkapcsolati osztályra.

A versenyvizsgára az intézmény székhelyén (Marosvásárhely, Győzelem tér 3. szám) kerül sor 2018. november 20-án 10 órától – írásbeli vizsga.

Az interjú időpontja a későbbiekben kerül kihirdetésre.

A jelentkezési iratcsomót 20 napon belül lehet benyújtani, azután, hogy a felhívás megjelenik Románia Hivatalos Közlönyének III. fejezetében, és a 2008. évi 611-es számú kormányhatározat 49. cikkelyének 1. bekezdésénél előírt okiratokat kell tartalmaznia.

A meghatározott bibliográfiát, a munkaköri leírásban megszabott feladatköröket, valamint a versenyvizsga menetével kapcsolatos egyéb információkat az intézmény székhelyén és hivatalos honlapján (www.tirgumures.ro) teszik közzé.

Az iratcsomó átvételére vonatkozó tájékoztatás és kapcsolattartás: Marosvásárhely, Győzelem tér 3. szám, 85-ös iroda, 0265-268-330-as telefonszám 165-ös mellék, resurse@tirgumures.ro, kapcsolattartó Socaciu Katalin tanácsos.

Dr. Dorin Florea polgármester

 

A Társadalmi-kulturális, vagyoni és kereskedelmi tevékenységek igazgatósága keretében működő Bel- és külkapcsolati osztályon megüresedett végrehajtó köztisztség, III-as besorolású, felső szakmai fokozatú referensi állás betöltésére kiírt versenyvizsga
KÖNYVÉSZETE

1. Románia Alkotmánya, újraközölve, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;

2. A 2001. évi 215-ös helyi közigazgatási törvény, a 123/2007. sz. Hivatalos Közlönyben újraközölve, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;

3. A köztisztviselők statútumára vonatkozó 188/1999. sz. törvény, a 365/2007. sz. Hivatalos Közlönyben újraközölve, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;

4. A köztisztviselők magatartására vonatkozó 7/2004 sz. törvény, a Hivatalos Közlönyben közölve;

5. A közérdekű információhoz való szabad hozzáférésre vonatkozó 544/2001. sz. törvény, a 663/2001-es Hivatalos Közlönyben közölve;

6. A kereskedelmi társaságokra vonatkozó 31/1990-es sz. törvény.

Dr. Dorin Florea polgármester

 

Melléklet
A Társadalmi-kulturális, vagyoni és kereskedelmi tevékenységek igazgatósága keretében működő Bel- és külkapcsolati osztályon megüresedett végrehajtó köztisztség, III-as besorolású, felső szakmai fokozatú referensi állás betöltésére kiírt versenyvizsgán való részvétel feltételei

Köztisztség megnevezése Szaktanulmányok Régiség a szakmában Specifikus követelmények
- végrehajtó köztisztség, III-as besorolású, felső szakmai fokozatú referens - líceumi tanulmányok, illetve középfokú líceumi tanulmányok, érettségi oklevéllel - legkevesebb 7 év

- kommunikációs készség

Dr. Dorin Florea polgármester

 

A Társadalmi-kulturális, vagyoni és kereskedelmi tevékenységek igazgatósága keretében működő Bel- és külkapcsolati osztályon megüresedett végrehajtó köztisztség, III-as besorolású, felső szakmai fokozatú referens feladatköre:

1. Tájékoztatást nyújt a dokumentumok, véleményezések, jóváhagyások megszerzési módozatáról, amelyek, a törvényeknek megfelelően, a polgármesteri hivatal hatáskörébe tartoznak;

2. Biztosítja a levelezés és a dokumentációk átvételét, iktatását, megoldását, megőrzését és postázását;

3. Biztosítja az általa kezelt iratok archiválását;

4. Értékeli a kérelmezők visszajelzéseit;

5. Más, a törvény által előírt feladatokat is teljesít, a minisztériumok és egyéb központi közigazgatási hatóságok által kibocsátott iratok, a megyei tanács határozatai alapján, illetve a Municípiumi Helyi Tanács, a polgármester, az igazgatóság igazgatója vagy a feletteseitől kapott megbízatás alapján;

6. Biztosítja az elektronikus úton érkezett levelezés letöltését;

7. Más, feletteseitől kapott, munkaterületének sajátos feladatokat is teljesít.

Dr. Dorin Florea polgármester

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com