A Marosvásárhelyi Városi Sportklub versenyvizsgát szervez az igazgatói állás betöltésére:

A vizsgán való részvétel általános feltételei:

a) román állampolgárság, az Európai Unió más tagállamaitól, vagy az Európai Gazdasági Térség államaitól származó állampolgárság és romániai lakhely;
b) a román nyelv ismerete (ír és beszél)
c) idősebb a törvény által szabályozott minimális életkornál
d) tudatos cselekvőképesség
e) az állásnak megfelelő jó egészségi állapot, amelyet a családorvos vagy más, erre hivatott orvos által kibocsátott igazolással támaszt alá
f) megfelelő végzettség, esetenként bizonyos munkában szerzett gyakorlat vagy más, az állásnak megfelelő sajátos feltételek
g) a jelentkező nem lehet elítélt, aki bűncselekményt követett el az emberiség, a román állam vagy hatóság ellen, illetve aki munkahelyi, az igazságszolgáltatást akadályozó bűncselekményt, csalást, korrupciós vagy szándékos bűncselekményt követett el. Kivételt képez a rehabilitációs esete.
h) nem folytatott politikai rendőrségi tevékenységet, ahogyan azt a törvény megfogalmazza;
i) a döntéshozói, szervezési és koordinációs, elemzési és szintetizáló folyamattal, tervezési és stratégiai akcióval, ellenőrzéssel és a hiányok felfedésével, a problémák gyors és hatékony megoldásával kapcsolatos készségek, szóbeli és írásos kommunikációs készségek, megfigyelő készség, feletteseivel, kollégáival és a közönséggel való kommunikációs készség, tanácsadói és irányítói készség, logikus és tiszta gondolkodás, jó alkalmazkodási készség, a kiutalt források hatékony kezelése, kreativitás és kezdeményezőkészség;
j) tárgyalási és közvetítői képesség, meggyőző képesség, önkontroll, döntéshozói képesség.

Specifikus feltételek:

- licencoklevéllel zárt, legalább 4 éves felsőfokú tanulmányok;
– legalább 7 éves régiség a tanulmányok szakterületén;
– legalább 5 éves régiség menedzsmenttevékenységben;
– tapasztalat a sporttevékenységek menedzsmentjének terén, amit közigazgatási iratokkal, bizonyítványokkal, igazolásokkal stb. támaszt alá

A versenyvizsgát a polgármesteri hivatal Győzelem tér 3. szám alatti székhelyén tartják. A versenyvizsga menete:

- 2019. február 12. - 12 óra – a dossziék benyújtásának a határideje
- 2019. február 14. – 12 óra – a dossziék kiválasztása
- 2019. február 15. – 12 óra – a dossziék kiválasztásának megóvása
- 2019. február 18. – 12 óra – az óvások megoldása
- 2019. február 18. – 12 óra – az óvások utáni eredmények  kihirdetése
- 2019. február 19. – 10 óra – írásbeli vizsga
- 2019. február 20. -   10 óra – az írásbeli vizsga eredménye
- 2019. február 21. –  10 óra – az írásbeli vizsga eredményének megóvása
- 2019. február 22. – 10 óra – az óvások megoldása
- 2019. február 22. -   10  óra – az óvások utáni eredmények kihirdetése
- 2019. február 25. – 10 óra – interjú (menedzsment-projekt bemutatása)
- 2019. február 26. – 10 óra – az interjú eredménye
- 2019. február 27. – 10 óra – az interjú megóvása
- 2019. február 28. – 10 óra – az óvások megoldása
- 2019. február 28. -  10 óra – az óvások utáni eredmények  kihirdetése

A versenyvizsga dossziékat  a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Győzelem tér 3. szám alatti székhelyén, a 85-ös irodában lehet benyújtani, s tartalmazniuk kell a következő iratokat:

a) a személyazonossági igazolvány fénymásolata  vagy esetenként bármilyen más, az azonosságot igazoló törvényes okirat;
b) anyakönyvi kivonat másolata, esetenként;
c) beiratkozási kérelem és szándéknyilatkozat;
d) a tisztség betöltéséhez szükséges tanulmányi irat másolata, iratok, amelyekből kitűnik a szakmában/vezetői tisztségben betöltött régiség, bármely más irat, amellyel igazolható a specifikus feltételek betöltése;
e.) munkakönyv másolata és – esetenként – igazolás a munkaerőpiacon és a szakképesítésben szerzett régiségről;
f.) erkölcsi bizonyítvány vagy saját felelősségre tett nyilatkozat, melyből kiderül, hogy az illető nem büntetett előéletű, ami összeférhetetlenné tenné őt azzal a funkcióval, amelyre pályázik; 
g.) a családorvos vagy az erre illetékes egészségügyi egységek által legtöbb 6 hónapja kibocsátott orvosi igazolás, amely tanúsítja a megfelelő egészségi állapotot;
h.) az egyéni szakmai teljesítményét felértékelő lap másolata, illetve – esetenként – ajánlás az utolsó munkahelyről;
i.) önéletrajz (európai modell);
j.) saját felelősségre tett nyilatkozat, hogy nem folytatott politikai rendőrségi tevékenységet.

Bővebb tájékoztatás a hivatal Győzelem tér 3. szám alatti székhelyén, a 85-ös irodában, telefon 0265/268-330, 110-es mellékállomás.

Dr. Dorin Florea polgármester

 

A Marosvásárhelyi Városi Sportklub igazgatója feladatköre:

- Képviseli a Klubot a hazai és/vagy nemzetközi sportszervezetekkel való kapcsolatban, más köz- vagy magánintézményekkel, bírói szervekkel, szervezetekkel vagy gazdasági egységekkel, valamint fizikai személyekkel és román illetve külföldi jogi személyekkel való kapcsolatban;

- Hozzájárul a klub közép- és rövidtávú fejlesztési programjainak kidolgozásához, a saját és romániai sporttevékenység Általános fejlesztési stratégiájának megfelelően;

- Részt vesz a klub szerződéseinek és más jogi alkalmazási iratainak a kidolgozásában;

- Ellenőrzi a klub sportágazatain belül folytatott tevékenységet, valamint az edzők tevékenységét, a klub céljainak és tevékenységi célkitűzéseinek megvalósítása céljából;

- Biztosítja az érvényben lévő törvényes előírások alkalmazását és tiszteletben tartását;

- Ellenőrzi és teljesíti a kiosztott feladatköröket, figyelembe véve a saját szervezési és működési szabályzat előírásait és a szervezés struktúrát;

- Ellenőrzi, hogy az alárendeltségébe tartozó személyzet betartja-e feladatkörét, valamint követi az elrendelt intézkedések alkalmazását;

- Törvényes feltételek között fegyelmi bírságokat alkalmaz beosztottjai számára, fegyelmi kihágások elkövetése esetén, valamint elrendeli a károk kijavítását;

- Véleményezi a klub edzői által bemutatott felkészülési terveket, és kiigazításokat javasol;

- Az edzőkkel közösen, periodikusan ellenőrzi a kiszabott célkitűzések teljesítését, valamint a klubnál leigazolt sportolók által elért eredményeket;

- Összeállítja a klub hazai és nemzetközi versenynaptárát, és követi ennek lebonyolítását;

- Követi a sportolók felkészülését, valamint a hazai és nemzetközi versenynaptárban előírt versenyeken való részvételét, illetve a saját versenyek megszervezését és a kiválasztási akciókat;

- Részt vesz a klub fontosabb hazai és nemzetközi megmérettetésein;

- A munkaköri leíráson keresztül, minden egyes edző számára megszabja, a sportolócsoportok számát értékszintek szerint, és a felkészülésbe foglalt igazolt és leigazolatlan sportolók minimális számát;

- Hozzájárul a klub dokumentációs alapjának, valamint adatbázisának elkészítéséhez és aktualizálásához, figyelembe véve a következőket:

- a sporttevékenységekre vonatkozó jogszabályokat;
- a szervezési és működési szabályzatot; 
- a belső rendszabályzatot; 
- azon országos sportszövetségek statútumait és szabályzatait, amelyekhez a klub csatlakozott;
- a klub közép- és rövidtávú fejlesztési programjait;
- az igazolt és sportolók nyilvántartását sportágakra osztva;
- a sportolók hivatalos országos és nemzetközi versenyeken elért eredményeit;

- Megoldásokat javasol a sportszerűség szellemének elősegítése, valamint az erőszak megakadályozása és a dopping elkerülése érdekében;

- Nyilvántartja a vagyoni- és érdeknyilatkozatokat, és közli ezeket az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségnek;

- Igyekszik biztosítani a klub tulajdonában levő sportbázis sértetlenségét és optimális feltételek között való karbantartását és működését;

- Minden egyéb feladatot ellát, kivéve a törvényes rendelkezések szerint más szervek hatáskörébe tartozókat;
- Az intézmény keretén belül működő többi osztályokkal együtt összeállítja a munkavédelemre vonatkozó intézkedéseket, javaslatokat;
- Követi a frissen alkalmazottaknak munkavédelmi képzést szolgáltatók feladatainak teljesítését, havonta, 3 havonta és évente, dolgozók és más kategóriájú alkalmazottak esetén;

- Megvizsgálja a munkabalesetek és szakmai megbetegedések okait;

- Tájékoztatja az intézmény vezetőségét az egységben előforduló munkabalesetekről;

- Részt vesz a munkabalesetek okainak kivizsgálásában;

- Koordinálja a munkavédelmi tevékenységet az érvényes legiszláció szerint;
- Követi a figyelmeztetési, a védelmi és megelőzési, valamint az evakuálási terv aktualizálását;

- Összegyűjti azon eszközöket, amelyek szükségesek a fent említett tevékenységek folytatásához;

- „Kifizetésre alkalmas” láttamozással látja el a leszállított javak, elvégzett munkálatok és nyújtott szolgáltatások dokumentumait, amelyekből kitűnik a fizetési kötelezettség, a Felvállalás, felszámolás, rendelkezés és kifizetés eljárásnak megfelelően.

- Kiállítja a felvett előlegek elszámolását, a sporttevékenységek specifikus költségeinek elszámolására vonatkozó eljárások előírásainak megfelelően.

- A meghatározott határidőn belül biztosítja a Klub keretében összeállított tájékoztatásoknak/jelentéseknek az érdekelt felekhez való továbbítását.

- Tagja a rizikókezelési csapatnak, amely az alábbi feladatkörrel rendelkezik:

- konkrét módozatokat határoz meg a rizikómenedzsment gyakorlatba ültetésére a Marosvásárhelyi Városi Sportklub szintjén, amely lépéseket a klub szintjén a rizikó-nyilvántartó kidolgozásához meg kell tenni;

- kidolgozza és időszerűsíti a rizikómenedzsment eljárását, meghatározva ezáltal a rizikókezelési csapat, illetve a rizikó-nyilvántartással megbízott személy (a bizottság titkára) munkamódszerét;

- meghatározza a Marosvásárhelyi Városi Sportklub számára elfogadható rizikószintet;

- jóváhagyja a rizikó csökkentését célzó tevékenységeket, ellenőrzési intézkedéseket;

- jóváhagyja a struktúra-vezetők által a rizikók csökkentése érdekében kidolgozott akcióterveket;

- a Marosvásárhelyi Helyi Sportklub szintjén koordinálja és monitorizálja a rizikó-nyilvántartó kidolgozását és időszerűsítését.

Dr. Dorin Florea polgármester

 

A Marosvásárhelyi Városi Sportklub igazgatói állásának betöltésére kiírt versenyvizsga könyvészete:

1. Románia Alkotmánya, a 767/2003-as sz. Hivatalos Közlönyben közölve;

2. A 2001. évi 215-ös helyi közigazgatási törvény, a 123/2007. sz. Hivatalos Közlönyben újraközölve;

3. A közhatóságok és –intézmények szerződéses személyzetének magatartására vonatkozó 477/2004 sz. törvény, a 2004. évi Hivatalos Közlönyben közölve;

4. A közérdekű információhoz való szabad hozzáférésre vonatkozó 544/2001. sz. törvény, a 663/2001-es Hivatalos Közlönyben közölve, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;

5. Marosvásárhely Megyei Jogú Város Helyi Tanácsa 2017. évi 353-as számú határozata a Marosvásárhelyi Városi Sportklub megalakulására, valamint a Marosvásárhelyi Városi Sportklub szervezési és működési szabályzatára vonatkozóan;

6. A közintézmények kiadásainak felvállalására, felszámolására, utalványozására és kifizetésére vonatkozó normákat jóváhagyó 1792/2002-es sz. rendelet, a 37/2003-as sz. Hivatalos Közlönyben közölve;

7. A helyi közpénzügyekre vonatkozó 273/2006 sz. törvény, a 618/2006 sz. Hivatalos Közlönyben közölve, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel;

8. A 69/2000-es sz. törvény – A testnevelés és a sport törvénye, a 200/2000-es sz. Hivatalos Közlönyben közölve, az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel.

Dr. Dorin Florea polgármester

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com