2012. augusztus 31–szeptember 2. között a Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre hatodik alkalommal szervezi meg a Bolyais Világtalálkozót, ez alkalommal az iskola fennállásának 455. évfordulóját is ünneplik. Dr. Dorin Florea a következő üzenettel köszönti a szervezőket és a résztvevőket:

Tisztelt vendégek,

Üdvözlöm Önöket Marosvásárhelyen. Öröm tudnunk, hogy nem feledkeztek meg drága városunkról, arról az oktatási és kulturális intézményről, melynek alapítását most ünneplik, és a találkozás izgalommal, örömmel tölti el önöket.

Az önök jelenléte, és az a mód, ahogyan megünneplik ezt az eseményt, bizonyítéka annak, hogy szeretik ezt a várost, melyben születtek és tanultak, és amelynek értékeit hirdetik és fenntartják, bármerre is járnak.

Sajnálom, hogy nem lehetek Önökkel e felemelő pillanatban, amit teljes lelkemből szerettem volna, ezért kérem, fogadják el, hogy ebben a formában fordulok Önökhöz.

Biztosítom Önöket, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal minden alkalommal jelentős eseményként viszonyul multikulturalitásunk és együttélésünk jegyében zajló, a város számára meghatározó találkozók szervezéséhez.

Csegzi Sándor és Claudiu Maior urakkal, személyes tanácsadóimmal együtt üdvözletünket tolmácsoljuk a szervezőknek és résztvevőknek, sikert kívánunk Önöknek, köszönjük, hogy visszajöttek találkozni Marosvásárhelyre, mely alkalomból drága helységükre emlékeznek.

Isten legyen Önökkel!

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com