Mărime text:

 

 

Szombaton, június 14-én a Hifa Románia Egyesület (fogyatékkal élő személyek) tagjai, a Polgármesteri Hivatallal együttműködve a szabadban, a Ligetben találkozót szerveztek. A Hifa Románia által szervezett eseményen jelen volt Dorin Florea polgármester és Claudiu Maior alpolgármester is. „Eljöttem, hogy üdvözöljem a HIFA egyesület tagjait, és hogy beszéljünk meg néhányat azon ötletek közül, amelyeket az egyesület tagjai szorgalmaznak a szociális szolgáltatások javítása érdekében. Mindig lehet javítani, és mindig konzultálunk a város polgáraival az őket érintő gondok kapcsán. Másfelől, a Liget nagon jó hely a vendégfogadásra, látom, hogy az egyesület tagjai miccset helyeztek el a sütőre, látom, hogy a hangulat kedélyes és nyitott. Ez jelenti azt, hogy pozitív tevékenységeket lehet folytatni a szabadban. Továbbra is sikereket kívánok, és köszönöm azt a munkát, amelyet folytatnak” – nyilatkozta Dorin Florea polgármester. „Köszönjük a Polgármesteri Hivatalnak a támogatást, amelyet nyújtanak. Az utóbbi években valóban mindig megkaptuk a támogatást minden kérésünkre, amelyet a Polgármesteri Hivatalhoz intéztünk” – mondta Simon Judit, a HIFA ROMÁNIA egyesületének elnöke.

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com