Emlékeztetjük azon természetes személyeket, akik nem lakás rendeltetésű épületeket birtokolnak, amelyeket nem a 2021-es évet megelőző öt évben vásároltak illetve értékeltettek fel, ahhoz, hogy a 2021-es adóévben a 2%-os adókulcs helyett a 0,65%-os adókulcsban részesüljenek, kötelesek időszerűsíteni az épületek adózandó értékét – a hiteles értékelő szakértő által készített felértékelési jelentés révén.

A felértékelési jelentést a javak felértékelési szabványainak megfelelően kell elkészíteni, s a helyi adóügyi szervnél kell benyújtani az első fizetési határidőig, azaz 2021. március 31-éig.
A felértékelési jelentések iktatása érdekében a következő iratokat kell benyújtani:
– adónyilatkozat – ITL 001/2016 modell, amely az alábbi honlapról tölthető le.

   • NYOMTATVÁNY

– a Romániai Hiteles Értékelő Szakértők Országos Szövetsége (ANEVAR) egyik értékelő tagja által összeállított felértékelési jelentés. A hiteles értékelő szakértők jegyzéke itt tanulmányozható.

   • JEGYZÉK

Az iratokat Marosvásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala iktatójában lehet benyújtani, illetve postai úton vagy az itl@tirgumures.ro email-címre küldhetők.

Szövérfi László ügyvezető igazgató,
Helyi Adó- és Illetékügyi Igazgatóság

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com