A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal több mint 1 millió négyzetméter területről kaszálta le a füvet

A 2000. szeptember 28-i 145-ös számú helyi tanácsi határozat értelmében, a lakótömbházakhoz tartozó övezeteket a tulajdonosi társulásoknak adták át használatra és karbantartásra. Ez többek között a helyiségek és zöldövezetek, valamint az átvett parkok karbantartását is jelenti. Idén, a nem szokványos időjárás miatt (számos esős nap, melyeket meleg napok követtek), a lakóházak körüli fű és növényzet gyorsan megnőtt. Figyelembe véve ezt a tényt, a polgármesteri hivatal elhatározta, hogy azonnal közbelép a tulajdonosi társulások megsegítésében, átvéve a tömbházak körüli felületek kaszálásának, gereblyézésének és a fű elszállításának nagy részét, valamint teljes egészében a közterületen levő felületeken szükséges munkálatokat. Claudiu Maior a következőket nyilatkozta erről a tényről: „Közbeléptünk a lakónegyedekben, mivel az esőzések során megnőtt fű nagy mennyisége miatt a tulajdonosi társulásoknak nem sikerült lekaszálniuk a tömbházak közötti területeket, így segítenünk kellett nekik. Tudni kell, hogy a polgármesteri hivatal eddig is támogatta a tulajdonosi társulásokat, leltárában 30 villamos kasza van, amelyeket a társulások ingyen kölcsönözhettek ki. Most azonban kénytelenek voltunk gyorsan lekaszálni a tömbházak közötti nagy felületeket, elejét véve a szúnyogok és más kártékony rovarok elszaporodását. Konkrétan, a Kornisa sétány, Mihai Viteazul, November 7 övezetében 367.000 négyzetmétert, a Tudor Vladimirescu övezetében 460.000 négyzetmétert, a Szabadság, Rovinari, Kövesdomb zónájában 120.000 négyzetmétert, míg a Kárpátok sétánya, Egyesülés övezetében 91.000 négyzetmétert kaszáltak le. A több mint 1 millió négyzetméter 100 hektár területet jelent, ami meglehetősen sok. A következő napokban körülbelül még ugyanannyi kaszálnivaló vár ránk, ami összesen 20 hektárt tesz ki. A lekaszált füvet az Állatkertbe szállítják, s a komplexum állatai számára takarmányként raktározzák el. Ezúton kérem fel a város tömbháznegyedeiben lakó valamennyi vásárhelyit, támogassanak a kaszálási akciónkban, amely munkálatokat gyakorlatilag a tulajdonosi társulásoknak kellene elvégezniük. Másfelől, biztosítjuk a polgárokat afelől, hogy a polgármesteri hivatal lankadatlan ritmusban folytatja a zöldövezetek karbantartási munkálatait.”

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com