Új sétányok, új játszóterek, 120 új parkolóhely a Koós Ferenc és Godeanu utcákban

Megtartva tett és felvállalt ígéreteit, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala folytatja a város lakónegyedeinek rehabilitálási munkálatait. Ennek értelmében, a Koós Ferenc és a Godeanu utcai tulajdonosi társulások részéről érkezett kéréseknek eleget téve, a polgármesteri hivatal egy sor övezet-rendezési munkálatot kezdett el. Fontos célkitűzés volt a Koós Ferenc utca 12. szám alatti tízemeletes tömbház hőfelújítása, ahol Gáspár Zoltán, a 983-as számú tulajdonosi társulás elnöke a következőket nyilatkozta: „Nagy és komplx munkálatokról van szó. Nem sok tízemeletes tömbházat rehabilitáltak, s a kötekedők azt mondták, hogy az ilyen tömbházakra nem lehet felszerelni az állványokat. De bebizonyosodott, hogy lehet. A munkálatok a tervek szerint haladnak, s ezúton mondunk köszönetet Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalának a tömbházunk felújításában nyújtott támogatásért. Ezen felül ki szeretném emelni a gyalogsétányok rehabilitálási, valamint a parkolók rendezési munkálatait, amelyek szintén a Kövesdombon folynak. A mi felújított tömbházunk szebb és jóval komfortosabb – nyáron hűvös, télen meleg.”
A munkálatokra vonatkozóan Claudiu Maior alpolgármester a következőket nyilatkozta: „A Kövesdomb –1848 lakónegyed számunkra fontos objektum. Sok tennivalónk van itt, s arra törekszünk, hogy minél több munkálatot befejezzünk. A Ion Buteanu utcai övezet rehabilitálása után, ahol leaszfaltoztuk a teret és a bekötőutakat, jelenleg a Koós Ferenc–Godeanu környékére összpontosítottuk figyelmünket, rendbetéve még a csorgóhoz vezető ösvényt is, hogy az idős embereknek ne kelljen sárban járniuk.
Az első célkitűzés az volt, hogy területet rendezzünk be a tömbházak között, ahol az idők során meglehetősen sok szemét gyűlt fel. Most ezen a területen ökológiai parkolókat létesítünk, amelyeket fűvel benőtt díszkövekkel rakunk ki. Minden egyes centiméter felületet kihasználunk, hogy felszabadítsuk a járművektől megfojtott utcákat. Talán nehezen hihető, de Marosvásárhelyen több a jármű, mint a családok száma, a családok 72%-ának legalább egy autója van, másoknak kettő is. A helyzetet orvosolni kellett, mivel a gyalogosoknak már nem maradt hely a járdákon. Összesen 120 parkolóhely létrehozását tervezzük.”  Ugyancsak ezen munkálatokkal kapcsolatosan, Nyíri József, az 55-ös számú tulajdonosi társulás elnöke elmondta: „Az egész zóna felszabadult. A járművek már nem foglalják el a járdákat, s felszabadultak a bekötőutak. Sok éve vártuk már ezeket a munkálatokat. A polgármesteri hivatal jó munkát végzett, s köszönetet mondunk Dorin Florea polgármesternek és Claudiu Maior alpolgármester igyekezetükért.”

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com