1.    A PROJEKT BEMUTATÁSA:
Általános célkitűzés:
Ismert tény, hogy Marosvásárhely komoly regionális és országos orvosi központ hírében áll. A város központi-nyugati részén az egészségügyi központok sora helyezkedik el : A Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórház, a SMURD, a Regionális Vérátömlesztési Központ stb. A város négy fontos helység irányából közelíthető meg : egy-egy „bejárat” van Kolozsvár, Szászrégen, Segesvár, valamint Beszterce (Rücsön keresztül). A négy bejárat közül kettő esetén (Kolozsvár és Segesvár felől) igencsak nehézkes az egészségügyi központok megközelítése : a város egyik végétől a másikig át kell
haladni vagy legalábbis nagy részén, lehetetlen kikerülni a központi részt illetve bizonyos meredek, sűrűn beépítet, szűk utcákat, amelyek a nap egyes szakaszaiban rendkívül zsúfoltak. A két municípium irányából érkező forgalomhoz (amelynek végcéljai rendszerint a Marosvásárhelyen található kórházak és klinikák) hozzáadódik a helyi forgalom (a lakosság, amelynek szintén szüksége van az orvosi szolgáltatásokra, az Egyetem körüli forgalom), valamint a város nagy lakónegyedeiből összetevődő forgalom, amely szintén az említett területet veszi igénybe.
Feljegyeztek már olyan haláleseteket, amelyek esetén az illető személyeket megmenthették volna, ha a forgalom nem lett volna annyira zsúfolt, és így a mentőautó idejében a kórházba érhetett volna.
A Megyei Kórház mögött egy új, regionális kórházat szándékoznak felépíteni, amely létrejötte a Megyei Kórház és a Jeddi út közötti összekötő út létrejöttétől függ. Ennek révén a becslések szerint le lehet majd rövidíteni a mentőautók beavatkozási idejét.
Az utca kiindulópontja a Szent János utca és a Jeddi út kereszteződése lesz. Egy 275 méter hosszú közös szakasz mentén, a Megyei Kórházat irányába tart.
Ez az útvonal könnyen elérhetővé teszi majd a város fontos turista- és szórakozóhelyét, a Somostetőt az Állatkerttel együtt, amely jelenleg csak néhány utcán keresztül, nehezen megközelíthető. Ugyanakkor, ez a megoldás gyors összeköttetést biztosít két nagy lakónegyed : a Kornisa és a Tudor Vladimirescu negyed között, amelyeket jelenleg egy szűk és meredek utca, a Papiu Ilarian köt össze.

 Specifikus célkitűzések:
A projekt tágabb értelemben vett célkitűzései:
- Az állampolgároknak nyújtott egészségügyi és védelmi szolgáltatások javítása az intervenciók időtartamának csökkentése révén (az autós beavatkozások és főképp a mentőautók esetén)
- Az egyik regionális jelentőségű turisztikai látványosság és szórakozóhely (Az állatkert és a Somostető) megközelítésének felgyorsítása Marosvásárhely különböző pontjairól
- Marosvásárhely municípium lakói egészségi állapotának javítása a szennyezettség csökkentése (mérges gáz kibocsátás) révén (a város forgalmának tehermentesítése a központi részen)
- Közvetlen összeköttetés létesítése a város két nagy lakónegyede: a Kornisa és a Tudor Vladimirescu negyedek között, felszabadítva a központi rész forgalmát az áthaladó forgalomtól
- Az utak forgalmi kapacitásának növelése
- A járművek általános használati költségének csökkentése
- A közlekedési biztonság fokának növelése
- A városi forgalom folyamatosabbá tétele
2.    A PROJEKT ÉRTÉKE: 62.258.700,03 lej, amelyből a HÉA 14.942.088,00 lej
3.    FINANSZÍROZÁSI FORRÁS:
4.    KIVITELEZÉSI HATÁRIDŐ:
5.    KIVITELEZÉSÉRT FELELŐ: Műszaki Igazgatóság
6.    STÁDIUM:

Képek:
Eredetileg:

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com