Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala 13 új földalatti hulladéktároló konténert vásárolt, amelyeket a város különböző negyedeiben szerelnek majd fel. Az első szerelési munkálatokat a Tudor negyedben, a Piros Park övezetében kezdték el. Marosvásárhely municípium alpolgármestere, Claudiu Maior, a hét elején a munkálatok színhelyén járt: „Remélem, hogy a Polgármesteri Hivatal által hozott intézkedést az övezet lakói örömmel fogadják. Ha egy civilizált városra vágyunk, akkor érthetően egy tisztább várost óhajtunk. A marosvásárhelyieknek azt javasolom, hogy a konténereket használják felelőséggel, és biztosítsák az övezet tisztaságát. Ezen konténerek felszerelésével véget vetünk a szemét szétszórásának, a hulladéktárolók hermetikusak, nem vonzzák az egereket és patkányokat, higiénikusak, esztétikusak és meggátolják a kellemetlen bűz terjedését, főleg a nyári időszakban.”, jelentette ki Claudiu Maior alpolgármester. „Köszönjük Claudiu Maior alpolgármesternek a ránk fordított figyelmet, és hogy eleget tett a tulajdonosi társulás kéréseinek. Meggyőződésem, hogy a földalatti szeméttárolók felszerelésével kiszűrjük az övezetből a kukázókat, akik a kukák körül szétszórták a szemetet.”, fogalmazott Iuga Ioan, a 201-es Tulajdonosi Társulás elnöke. A következő időszakban további földalatti konténereket szerelünk fel a Liviu Rebreanu utcában, a Măgurei utcában (a Legelő utcával való kereszteződésnél), a Jeddi utcában (Poklos patak melletti övezet), az Egyesülés negyedben, Petru Dobra és Transilvaniei utcákban. A konténerek összértéke, HÉÁ-val együtt eléri a 400.000 lejt, és teljes egészében a helyi költségvetésből származik.

A polgármesteri hivatal sajtóirodája

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com