Ellopott és elhagyott gépkocsi

 

A Helyi Rendőrség Igazgatóságának egy szolgálatban levő járőre, 2014. június elsején, a Somostető környékén felfigyelt egy Opel márkájú gépkocsira, amely a speciálisan kijelölt helyen parkolt, első ajtajának ablaka félig le volt engedve és az indítókulcs benne volt hagyva. Az ellenőrzéseket követően, a Helyi Rendőrség emberei arra gyanakodtak, hogy lopott gépkocsiról van szó, értesítették a Városi Rendőrség szolgálatos tisztjét, aki megerősítette, hogy a szóban forgó gépkocsit 2014. május 31-én lopottnak nyilvánították.

A Helyi Rendőrség ügynökei lezárták a lopott gépkocsi körüli helyet, a tulajdonos azonosítása és a gépkocsi visszaszerzése céljából, valamint hogy átadják a Város Rendőrség speciális kutatócsoportjának, a tolvajok azonosítása érdekében.

 

KÖZREND-ÉS CSENDHÁBORÍTÁS

 

A Helyi Rendőrség Igazgatóságának ügynökei a 2014.05.26 – 2014.06.02 közötti időszakban az antiszociális cselekedetek elkövetésének megelőzése érdekében tevékenykedtek, mindezek ellenére 46 esetben kellett bírságot kiszabjanak közrend- és csendháborításért, az 1991R/61-es számú Törvény előírásainak megfelelően. Megemlítjük az alábbi eseteket:

-          2014.05.26-án 23.00 óra körül egy a Tisza utcában levő fiatalokból álló csapat hangoskodással zavarta a csendet. A Helyi rendőrség egy járőre kiszállt a helyszínre és az érvényben levő legiszlációnak megfelelően megbírságolta a fiatalokat;

-          2014.05.26-án 24.00 óra körül egy telefonhívást követően, a Helyi Rendőrség járőre a Predeal utcába szállt ki, ahol nevezett M.A., a túl hangos zenével zavarta a lakók nyugalmát, ezért megbírságolták és felszólították, hogy tartsa tiszteletben a csendórára vonatkozó törvényes normákat;

-          2014.05.30-án este a Helyi Rendőrség járőre a Călăraşilor utcában oldott meg egy a túlzott alkoholfogyasztás következtében, két személy között kialakult konfliktust. Az illetékes személyeket megbírságolták;

-          2014.06.01-jén, 01.50 óra körül , egy telefonhívás nyomán, a Helyi Rendőrség Igazgatóságának egy csapata, a Ion Buteanu utca 40. szám alá szállt ki, ahol nevezett T.C. hangos zenével zavarta a lakók nyugalmát, ezért megbírságolták.

 

Engedély nélkül árult

 

Az 1848-as lakónegyedben azonosították a szentpáli L.R.-t  és a kerelői B.A.-t, akik a piac előtti bekötőúton engedély nélkül árulták a virágot és a zöldséget. Őket a 2008. évi 20-as sz. helyi tanácsi határozat előírásainak megfelelően bírságolták.

Bírság úttest besározásáért

Május 31-én a vásárhelyi illetőségű H.V.-t bírságolt meg a helyi rendőrség járőrcsapata, mivel a járműve kerekeiről lehulló sárral piszkította be az úttestet. A bírság mellett a járművezetőnek az úttestet is meg kellett tisztítania.

Szabálytalan állomásozás közterületen

 

A Helyi Rendőrség közlekedésbiztonsági irodájának ügynökei a vizsgált időszakban 72 bírságot róttak ki szabálytalan parkolásért, illetve 27 szabálytalanul parkolt/állomásozó személyautót vontattak el.

 

Az említett időszakban a Helyi Rendőrség személyzete több, Marosvásárhely területén szervezett eseményen biztosította a rendet. Ezek közül megemlítjük:

-          május 29-én a Sapientia maraton (14 helyi rendőr)

-          május 29-én az Unirea Kollégium ballagási ünnepsége (12 helyi rendőr)

-          május 30. – Bolyai Farkas Elméleti Líceum ballagási ünnepsége (16 helyi rendőr)

-          május 30. – az Alexandru Pappiu Ilaria Kollégium ballagási ünnepsége (12 helyi rendőr)

-          május 31. – Olimpiai Nap krosszverseny (12 helyi rendőr)

-          május 31. – Marosvásárhelyi ASA–Besztercei Glória futballmeccs (18 helyi rendőr)

-          június 1. – mountain bike verseny, Szervező: Schi & Bike Egyesület (20 helyi rendőr).

 

VALENTIN-CONSTANTIN BRETFELEAN ügyvezető igazgató

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com